futsal

Jövő szerdán folytatódik a futsal bajnokság

A 4. fordulóval folytatódik jövő szerdán a II. Rákóczi Ferenc futsal bajnokság. A december 29-ei játéknapon öt mérkőzést rendeznek, mivel a Beregvidék együttese egy rangos nemzetközi tornán vesz részt Székesfehérváron.

A következő fordulóban a még hibátlan mérleggel rendelkező Kígyósi FC Tiszaújlak gárdájával találkozik, akik eddig egy-egy győzelemmel, illetve vereséggel állnak a tabella középmezőnyében. A másik százszázalékos csapat, a Nagydobronyi FC tovább folytathatja jó sorozatát, mivel az egyik sereghajtó, a Beregszászi Magnum lesz a soron következő ellenfelük. Nagybakta és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola összecsapása szorosra ígérkezik, mivel hasonló eredményekkel rendelkeznek az együttesek: a főiskolások mérlege egy-egy győzelem, döntetlen, illetve vereség, míg a nagybaktaiak egy találkozót megnyertek, és egyet elveszítettek eddig. A sereghajtó és nullapontos Fornos az egy győzelemmel és két vereséggel álló Jánosival mérkőzik meg, míg az élbolyhoz tartozó Gát-Gut együttese az eddig még nyeretlen (egy döntetlen, egy vereség) Tiszakeresztúrral találkozik.

A 4. forduló programja:

Tiszakeresztúr – Gát-Gut

Fornos – Jánosi

Magnum (Beregszász) – Nagydobrony

Nagybakta – II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (Beregszász)

Tiszaújlak – Kígyós

Beregvidék (Beregszász) – Városháza (Beregszász) – elhalasztva

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma