Futsal: háromgólos Beregvidék-siker Nagydobrony ellen

A 7. fordulóval folytatódott a II. Rákóczi Ferenc Futsal Bajnokság. A játéknap legnagyobb rangadóját, az éllovasok párharcát három góllal a második helyen álló Beregvidék SC nyerte a listavezető Nagydobrony ellen, így ha a beregszásziak megnyerik a gáti-gúti együttes elleni mérkőzés újrajátszását, átvehetik a tabellán a vezetést. Sima győzelmet aratott a fordulóban a tiszakeresztúri, a tiszaújlaki, a kígyósi és a gáti-gúti gárda is, míg a fornosiak egy szoros mérkőzés után szerezték meg első győzelmüket.

A 7. fordulóban a gáti-gúti gárda a nyolcadik helyen álló II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola együttesével csapott össze, és aratott – a vártnál jóval könnyebben – 5:0-s győzelmet, amivel feljöttek a hatodik helyre. A negyedik helyezett Tiszakeresztúr és az ötödik helyen álló Jánosi összecsapása rangadónak ígérkezett, de az ugocsai gárda ehhez képest ötgólos sikernek örülhetett a lefújást követően. Nagybakta és Tiszaújlak csatája sem hozott szoros végeredményt, mivel a Tisza-partiak hét góllal lőttek többet beregszászi kistérségi ellenfelüknél. Kígyós a hátsórégióban tanyázó Városházával találkozott, és aratott könnyed, 7:0-s kiütéses győzelmet, amivel megerősítették harmadik helyüket a tabellán. Az alsóházi rangadón a Magnum ellen szerezte meg első pontjait a fornosi együttes, miután kétgólos sikerrel hagyhatták el a pályát az addig pont nélkül álló munkácsi kistérségiek.

A forduló rangadóján a hibátlan mérleggel rendelkező Nagydobrony és a második helyezett ─ az egy meccsel kevesebbet játszó Beregvidék SC ─ feszült egymásnak. A találkozó első félideje rendkívül szorosra és eseménydúsra sikeredett. A vezetést az Ung-vidékiek szerezték meg Misák Sándor találatával (1:0), amire Barta Ferenc válaszolt (1:1) a nagydobronyiak kapusának közreműködésével. Másodszor is a listavezető jutott előnyhöz, ezúttal Bátyi László góljával (2:1), amire ismét jött Barta Ferenc válasza (2:2). A nagydobronyiak az első félidőben lőttek még két kapufát, de a harmadik találatuk is összejött Bátyi László második góljával (3:2). Nem sokkal később Popovics Norbert egalizált (3:3), így döntetlennel mehettek pihenőre a csapatok. A második játékrészben, mintha az öltözőben ragadt volna az Ung-vidéki gárda, teljesen árnyékai voltak első félidei teljesítményüknek. A két együttes között végül kijött a fizikai és a rutinbeli különbség, és a beregszásziak simán hozták a második félidőt: előbb Nagy Miklós (3:4), majd Popovics Norbert (3:5) és a mesterhármast szerző Barta Ferenc is betalált (3:6). A nagydobronyiaknak a szépítésre sem nagyon volt esélyük, míg a másik oldalon csak az volt a kérdés, hány góllal nyer a Beregvidék. Végül több találat nem született, mivel Nagy Miklós helyzetei kimaradtak, de így is háromgólos Beregvidék-siker lett a vége.

A bajnokság tabelláján négy fordulóval a vége előtt az első és a hatodik helyezettet csupán hat pont választja el egymástól, így nagyon izgalmas végjáték elé nézünk.

A 7. forduló eredményei:

Tiszakeresztúr – Jánosi 8:3

Nagybakta – Tiszaújlak 2:9

Kígyós – Városháza (Beregszász) 7:0

Fornos – Magnum (Beregszász) 3:1

Kárpátalja (Gát-Gút) – II. RFKMF (Beregszász) 5:0

Nagydobrony – Beregvidék SC (Beregszász) 3:6

A bajnokság állása:

MérkőzésGYDVGólarányPont
1.Nagydobrony760181:2518
2.Beregvidék SC(Beregszász)        650140:1715
3.Kígyós750233:1615
4.Tiszakeresztúr741233:2113
5.Tiszaújlak740333:2012
6.Kárpátalja (Gát-Gút)640227:2512
  7.Jánosi730435:339
  8.II. RFKMF (Beregszász)722331:368
  9.Nagybakta721427:427
10.Városháza (Beregszász)711530:444
11.Magnum (Beregszász)711513:564
12.Fornos710624:723

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma