Futsal: Ukrajna közelebb, Magyarország távolabb került a vb-től

Március 20–23. között tartották a 2016-os kolumbiai futsal-világbajnokság európai pótselejtezőit. Mivel a magyar válogatott a selejtező során csoportjában csak a második helyen végzett, így a kijutásért folytatott párharcban Dróth Zoltánékra igen erős ellenfél, a világranglista negyedik helyén álló olasz válogatott várt. A Miskolcon megrendezett összecsapás első félideje kiegyenlített játékot és nagy küzdelmet hozott kevés helyzettel. Főként a mezőnyben zajlott a játék, a kapusoknak alig akadt védenivalója. A térfélcserét követően nekiesett ellenfelének a vendég együttes, amely alig két perc elteltével megszerezte a vezetést is. Gabriel Lima szögletét Alex Merlim bombázta kapásból a hálóba. Az első olasz gólt sajnos alig két perc elteltével követte a második is. Mammarella kidobását Fortino csúsztatta a magyar kapuba. Kétgólos hátrányban Sito Rivera együttese átállt az öt a négy elleni játékra, ám így sem sikerült Dróthéknak bevenni Mammarella kapuját. Sőt a 34. percben végleg eldőlt a mérkőzés, Alex Merlim kicselezte Hosszút, majd jobbról, ballal a jobb alsó sarokba lőtt.

A magyar válogatottal ellentétben szinte biztos vb-résztvevőnek tekintheti magát Ukrajna, miután Olekszandr Koszenko legénysége kiütéses diadalt aratott Szlovákiában. Az ukrán nemzeti csapat már az első játékrész során kétgólos előnyre tett szert. A 15. percben Kovaly átadása után Hricin volt eredményes, majd alig két perc elteltével Borszuk fülelt le egy átadást és ugratta ki Kiszelyovot, aki nem hibázott és megduplázta a sárga mezesek előnyét. A második félidőben aztán beindult az ukrán henger, a játékrész elején Hricin bombázott a szlovák kapuba, majd öt perc múlva Soturma szerzett labdát az ellenféltől és hozta kihagyhatatlan helyzetbe Borszukot. Ezt követően átállt vészkapusos játékra a szlovák gárda, ám az ukrán válogatott kegyetlenül kihasználta ellenfele hibáit és tovább növelte előnyét. Először Zsurba lőtt saját térfeléről az üres kapuba, majd a 33. percben Hricin tette ugyanezt.

További eredmények:
Magyarország–Olaszország 0:3
Fehéroroszország–Oroszország 1:4
Lengyelország–Kazahsztán 1:1
Szlovákia–Ukrajna 0:6
Hollandia–Azerbajdzsán 1:5
Szlovénia–Spanyolország 1:0
Szerbia–Portugália 1:2

Kárpátalja.ma