Győzelemmel kezdték az évet a Vörös Ördögök

A Manchester United 2:1-re legyőzte az Aston Villát az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 17. fordulójának pénteki mérkőzésén, az Everton pedig 1:0-ra kikapott hazai pályán a West Ham Unitedtől.

A Manchester United a korábbi statisztikák és a forma alapján is magabiztosan készülhetett az Aston Villa elleni bajnokira: a Vörös Ördögöknél egy csapat sem nyert több Premier League-meccset (35) az új év első napján, ráadásul a manchesteriek a legutóbbi 43 Aston Villa elleni bajnokijukból mindössze egyet veszítettek el, 31 győzelem és 11 döntetlen mellett.

A hazaiak jól is kezdték a mérkőzést, a korábban a Sahtarban futballozó Fred remek meglátása után Bruno Fernandes már a 2. percben veszélyt teremthetett volna, majd az első tíz perc lezárásaként Anthony Martial bal felsőbe tartó lövését védte Emiliano Martínez kapus. A félidő közepére összekapta magát az Aston Villa, amely rövidebb időszakokra uralni is tudta a meccset, de a több lehetőség a Manchester előtt adódott. A vezető gól így is némileg váratlanul jött, néhány perccel a szünet előtt Aaron Wan-Bissaka jobb oldalról érkező beadását Tyrone Mings nem tudta kifejelni Martialelől, aki Martínez mozgásával ellentétesen a kapu közepébe bólintott (1:0). A francia támadó közel fél év elteltével volt ismét eredményes bajnokin az Old Traffordon.

A szünet után alaposan beerősített a vendégcsapat, és több kihagyott helyzet után össze is jött az egyenlítés: egy gyorsan elvégzett szabadrúgás után Jack Grealish pazar labdát adott Bertrand Traorénak, aki nem hibázott az ötösről (1:1).Két perccel később tizenegyeshez jutott a hazai csapat, Douglas Luiz akasztotta Paul Pogbát. Bruno Fernandes nem hibázott, így előnyhöz juttatta csapatát (2:1). Az utolsó fél órában mindkét oldalon akadt nagy lehetőség, de újabb gól nem született, így a Manchester United győzelemmel kezdte 2021-et, és pontszámban beérte a 33 ponttal éllovas Liverpoolt. Az Aston Villa 26 pontjával a hatodik, de az ötödik helyen álló Chelseanek és a tizedik West Hamnek is egyaránt 26 pontja van.

Az év első Premier League mérkőzésén az Everton vereséget szenvedett hazai pályán a West Ham United csapatától. A londoni együttes győztes gólját a 86. percben Tomás Soucek lőtte, aki védekező középpályás létére öt találattal vezeti a házi góllövőlistát a bajnokság mostani idényében. A West Hamet irányító David Moyes 2013-as távozása óta először nyert mérkőzést korábbi csapata, az Everton otthonában. A liverpooli alakulat négy győzelem után kapott ki ismét, míg a West Ham négymeccses bajnoki nyeretlenségi sorozatának vetett véget. Az Everton 29 pontjával maradt a negyedik a tabellán, a West Ham pedig a tizedik helyen áll, csupán 3 ponttal lemaradva a liverpooli kékektől.

Premier League, 17. forduló:

Everton–West Ham United 0:1

Manchester United–Aston Villa 2:1

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma