Győzött Kígyóson, és élre állt a Mezőgecsei-Nagybaktai FC

Megnyerte a beregszászi kistérségi rangadót, és átvette a vezetést a bajnoki tabellán a szabadnapos Beregvidék FC csapatától a Mezőgecsei Baktyanec FC, a beregszászi járási labdarúgó-bajnokság 11. fordulója után. A bajnokság kezdete óta ez volt a leggólgazdagabb forduló. A tabella első három helyén továbbra is a három beregszászi kistérségi együttes áll, míg a sereghajtó az ismét vereséget szenvedő Tiszakeresztúri FC együttese.

A forduló központi mérkőzését Kígyóson rendezték, ahol a bajnoki címre is esélyes hazaiak a nagy rivális Mezőgecsei Baktyanecet látták vendégül. A találkozó a kiegyenlített játék mellett nem hozott túl sok helyzetet, de a vendégek nagy szerencséjére a hármas sípszó előtt négy perccel egy szabadrúgást követően a csereként beálló Pisták Antal érkezett a kapusról kipattanó labdára, és megszerezte a győztes gólt (0:1). A kígyósiak ezzel a vereséggel valószínűleg kiszállnak a bajnoki címért folytatott küzdelemből, a mezőgecseiek pedig a következő fordulóban nagyot léphetnek az arany felé, ha hazai pályán le tudják győzni a Beregvidék FC együttesét, de ebbe még a beregszásziaknak is lesz nem kevés beleszólásuk.

A Királyházai FC Csarnatőn fogadta a Tiszaújlaki FC együttesét, ami előzetesen nagy csatának ígérkezett, de a vendégek nem sokat mutattak játékban a pályán, így sima 4:1-es vereséget szenvedtek.

Az előző fordulóban első győzelmét megszerző Mezővári FC Fancsikára látogatott, ahol az első félidőben még tartották magukat, de a második játékrészben teljesen összeomlottak, és 7:1-es kiütésbe szaladtak bele a beregszászi kistérségiek.

A Tiszakeresztúri FC a Szőlősvégardói Ardovec-Teszlát látta vendégül, de a hazaiaknak nem sikerült javítaniuk a mezővári vereségük után sem. Már az első játékrész után 2:0-ra vezettek a vendégek, majd a második félidőre kiegyenlítődött a játék képe, de az eredményen ez nem látszott meg, mivel 4:2-es győzelmet arattak a szőlősvégardóiak.

Beregszászi járási labdarúgó-bajnokság, 11. forduló:

Kígyósi FC – Mezőgecsei Baktyanec FC 0:1

Tiszakeresztúri FC – Szőlősvégardói Ardovec-Teszla 2:4

Fancsikai FC – Mezővári FC 7:1

Királyházai FC – Tiszaújlaki FC 4:1

Beregvidék FC – szabadnapos

A bajnokság állása:

MérkőzésGYDVGólkülönbségPont
1.Mezőgecsei Baktyanec FC1072122:1023
2.Beregvidék FC        962130:1020
3.Kígyósi FC1053221:1018
4.Királyházai FC1050516:1715
5.Tiszaújlaki FC1042423:2213
6.Fancsikai FC10415         16:1913
  7.Szőlősvégardói Ardovec-Teszla FC931521:2410
  8.Mezővári FC1013611:346
  9.Tiszakeresztúri FC1012718:325

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma