F1, Forma 1, Lewis Hamilton,

Hamilton magabiztosan nyerte a bahreini időmérőt

Tovább folytatódik az immáron hétszeres világbajnok Lewis Hamilton menetelése, a brit szerezte meg ugyanis a rajtelsőséget Bahreinben. Mellőle a csapattárs, Valtteri Bottas indulhat majd, a harmadik helyről pedig Max Verstappen, aki ezúttal nem tudott beférkőzni a Mercedes versenyzői közé.

A két héttel ezelőtti kaotikus törökországi kvalifikációval ellentétben a bahreini pályán tökéletes körülmények várták a mezőnyt az időmérő ideje alatt: az aszfalt száraz volt, az ívek jól fel voltak gumizva, és noha pénteken lógott az eső lába, ezúttal nem fenyegetett a zápor veszélye.

Ami az esélyeket illeti, a pénteki edzéseken a Mercedes diktálta a tempót, az időmérőt megelőzően viszont Max Verstappen, igaz, körülmények szempontjából a tegnapi második szabadedzés volt inkább releváns, hiszen azt rendezték villanyfényben, míg a mai gyakorlást nappal tartották, melegebb hőmérsékleti viszonyok mellett.

Az időmérőn az első „ütközetet” a Mercedes nyerte, Lewis Hamilton futotta meg ugyanis a leggyorsabb kört a Q1-ben (igaz, itt a hangsúly még csak a továbbjutáson volt), kisebb meglepetésre pedig a második helyre a törökországi pole pozíciós, Lance Stroll állt.

Ami a kiesőket illeti, mondhatni a megszokott ötös búcsúzott a kvalifikációtól: az Alfa Romeo és a Haas két versenyzője, valamint Nicholas Latifi a Williamsszel. Az ő csapattársa, George Russell ismét beverekedte magát a Q2-be, jelezve, nem véletlenül kezdik egyre többen Mr. Szombatnak becézni (a jó kvalifikációs eredmények miatt).

Noha a körülmények sokkal jobbak voltak, mint Törökországban, a piros zászló ezúttal is előkerült, Carlos Sainz autója ugyanis az első kanyarív szélén ragadt egy műszaki hiba miatt (a spanyol a célegyenesben csúszott meg, autója pedig miután leállt, nem mozdult), a mentés idejére pedig megszakították az időmérőt. Ekkor még kilenc perc volt hátra, a McLaren „eltakarítását” követően tehát ennyi idő állt a mezőny rendelkezésére a második etapban.

A beavatkozók gyorsan végeztek is feladatukkal, és folytatódhatott az időmérő. A második szakaszban aztán ismét Hamilton volt a leggyorsabb, ráadásul Charles Leclerc korábbi pályacsúcsát is átadta a múltnak – és még csak a Q2-ben jártunk! Mögötte ismét Verstappen és Valtteri Bottas volt.

Kiesni Sainz mellett végül a Ferrari versenyzői, a Q1-ben meglepetést okozó Stroll (akinek az utolsó kör nem állt össze) és Russell esett még ki.

Az utolsó etapban, az első körök után továbbra is Hamilton állt az élen, előnye viszont csak másfél tized volt Verstappennel szemben, aki ismét be tudott furakodni a Mercedes versenyzői közé. Ami a középmezőny különharcát illeti, itt Pérez várta a legelőkelőbb pozícióból a végső tűzijátékot.

Ez ismét Hamiltonnak sikerült legjobban! A friss hétszeres bajnok négy tizedet javított legjobbján, vagyis saját (kevesebb, mint 20 percig fennálló) körrekordját megdöntve behúzta pályafutása 98 rajtelsőségét. A második helyre Bottas ugrott, miután Verstappen nem tudott javítani legjobbján. A holland mögé a negyedik helyre a csapattárs, Alexander Albon lépett, majd Pérez és a Renault két versenyzője jött Daniel Ricciardo, Esteban Ocon sorrendben.

Forrás: m4sport.hu