Hamilton nyerte az idei első időmérőt Melbourne-ben

Lewis Hamilton az utolsó pillanatban megfutott gyorskörével nyerte meg az Ausztrál Nagydíj időmérőjét, ahol az esőé volt a főszerep. A Mercedes brit pilótája mögött nagy meglepetésre Daniel Ricciardo végzett.

Erős szélben, borongós időben rajtolt el a 2014-es idény első időmérő edzése, annak is a 20-ról 18 percesre rövidített első etapja.
A mezőny tagjai nem tétlenkedtek – már csak a közelgő eső miatt sem -, hamar munkához láttak. A többség rögtön a lágy gumikkal gurult pályára, a közepesek jóval lassabbak voltak. A mezőnyből egyelőre kiemelkedő Mercedes pilótáinak azonban így is sikerült továbbjutást érő időt futniuk.
Fernando Alonso is a keményebb gumikon kezdett, amikkel közel volt a kieső-zónához, de a lágyakkal könnyedén az élmezőnybe ugrott. Bő hét perc volt még hátra, amikor eleredt az eső, így az utolsó hat helyen lévők már nem tudtak javítani eredményükön.
A téli vergődésüket látva a két Lotus kiesése nem volt meglepő, Romain Grosjean a leglassabb kört futotta, Pastor Maldonado pedig mért kör nélkül, a kavicságyat többször is megjárva fejezte be a Q1-et.
Kiesett az első etapban a két Marussia is, a Caterham újonca, Marcus Ericsson és a Sauberrel Esteban Gutiérrez is. Mindez azt jelenti, hogy a másik Caterhammel a visszatérő Kamui Kobayashi továbbjutott a Q2-be, ami a kiscsapat eddigi F1-es szereplését látva mindenképpen ritkaságnak számít.
A legjobb köridővel (1:30.775) a Red Bull Racing ausztrálja, Daniel Ricciardo lépett tovább, Kevin Magnussen (McLaren) és Felipe Massa (Williams) előtt.
A második etapban az intermediate abroncsokon folytatódott a küzdelem. Az eső ugyan elállni látszott, de a pálya még vizes maradt.
A top10-be kerüléssel a ferraris Kimi Räikkönennek meggyűlt a baja, miközben csapattársa, Alonso remek tempót diktált. A pálya állapota folyamatosan javult, így a sorrend is állandóan változott. Az utolsó öt perc parázs csatát hozott.
Fél perc volt már csak hátra, amikor Kimi Räikkönen orral a falnak csúszott a 3-as kanyarban. Sárga zászlós jelzés lépett életbe, ami a többiek dolgát is megnehezítette. Néhányan azonban így is javítani tudtak, és így Räikkönen kiesett a Q2-ben. Így járt a legutóbbi négy szezon világbajnoka, Sebastian Vettel is, aki a 13. rajtkockát szerezte meg, Räikkönen és a mclarenes Jenson Button mögül rajtolhat majd.
Velük együtt búcsúzott a folytatástól Adrian Sutil, Kobayashi és Sergio Perez is. A legjobb idővel Rosberg lépett tovább, Ricciardót és Alonsót megelőzve.
A 12 percesre nyújtott utolsó etapban az időjárás rosszabbra fordult, a többség esőgumikon hajtott ki a pályára. Alonso intermediate abroncsokon kezdett, de ezzel nem volt versenyképes. Viszont percekkel később már inkább a köztes esőgumik voltak a jobbak, de a Mercedes így is esőgumikon maradtak kint. Rosberg második volt ekkor, és remek részidővel kezdett újabb körében, de egy kis rontás után el kellett vennie a gázt. Azonban így is maradt még ideje egy újabb körre, amivel át is vette a vezetést.
Ricciardo és Hamilton azonban még gyorskörön volt, és végül mindketten megelőzték a németet: Hamiltoné lett a pole pozíció, Ricciardo pedig a szenzációs második hellyel debütált a Red Bullnál.
Rosberg a leintés után kissé csalódottan könyvelte el a 3. helyet, ami érthető is, hiszen végig jó esélye volt a pole-ra. A Forma-1-ben most debütáló Kevin Magnussen is nagyot alkotott, negyedik helyre hozta be a McLarent – amivel Button 11. lett. Alonso az ötödik rajtkockába kvalifikálta magát, a két Toro Rosso által közrefogott Hülkenberg elé. Az olaszok újonca, az orosz Daniil Kvyat is remekül debütált, aki ugyan a hajrában a falnak sodródott, de 8. helye így is dicsérendő. A Williamsek a vártnál talán kissé szürkébbek voltak, Massa és Bottas a 9. és 10. helyen zárt.
A vasárnap magyar idő szerint reggel 7-kor rajtoló Ausztrál Nagydíj előtt számtalan kérdés foglalkoztatja a közvéleményt, melyek többségére valószínűleg választ kapunk majd a holnapi 58 kör alatt.
Forrás: f1vilag.hu