Három hónap után nyert bajnokit a Minaji FC

Legyőzte az Olimpik Donyecket, így november 22-e óta először szerzett három pontot a Minaji FC együttese. A kárpátaljai csapat az ukrán labdarúgó-bajnokság 16. fordulójában 2:1-es győzelmet aratott, így Vaszil Kobin tanítványai feljöttek a tizenkettedik helyre. Nagy meglepetésre a címvédő Sahtar Donyeck hazai pályán szenvedett 0:1-es vereséget a Zorja Luhanszk ellen. Az FK Lviv otthonában győzelmet arató Dinamo Kijev a Sahtar botlásának hála már négy ponttal vezeti riválisa előtt a bajnoki tabellát. Az OTP Bank Liga 23. fordulójában ismét kétgólos előnyt herdált el az FTC, akik ezúttal az MTK ellen játszottak 2:2-es döntetlent.

A Minaji FC győzelmi kényszerben lépett pályára az ungvári Avangard Stadionban, ahol az Olimpik Donyecket látták vendégül, méghozzá hosszú idő után végre közönség előtt. A hazaiak a 13. percben büntetőhöz jutottak, amit a munkácsi Anatolij Nurijev értékesített (1:0). Alig telt el néhány perc, a vendégek máris egyenlíteni tudtak: Fomakwang a 21. percben talált be a minaji kapuba (1:1). A 45. percben ismét tizenegyest kaptak a minajiak. Ezúttal is Nurijev állt a labda mögé, aki ismét magabiztosan lőtt a kapuba (2:1). A második játékrészben Nurijev megkapta második sárgáját, így a 85. percben megfogyatkozott a hazai gárda. A mérkőzésen több gól már nem született, ezzel több mint két hónapi böjt után újra három pontot szerzett az Ung-vidéki együttes. A következő fordulóban a Dinamo Kijev látogat a megyeszékhelyre, így különösen jól jött az Olimpik ellen szerzett három pont. Mivel az Ingulec és az FK Lviv is vereséget szenvedett, a Minaji FC felkapaszkodott a tizenkettedik helyre.

Nem volt szerencséje a Sahtar Donyecknek, akik a 79. percben bár emberelőnybe kerültek a Zorja Luhanszk ellen, mégis kikaptak hazai pályán, mivel Ivanyiszenya 94. percben szerzett találatával kicsikarta a győzelmet a vendégek számára (0:1). A tabella élén a Dinamonak 37, a Sahtarnak 33, a Zorjának pedig 29 pontja van. A hátsó régióban a Dnyipro-1 15 pontos, a Rukh Lviv és a Minaji FC 13-13 ponttal áll, az Ingulec és az FK Lviv pedig 12-12 pontot gyűjtött.

A magyar labdarúgó OTP Bank Liga 23. fordulójában az MTK Budapest a Ferencvárost látta vendégül. Az örökrangadón a Fradi Zubkov duplájával már 2:0-ra vezetett a Hungária körúton, és minden esélyük megvolt rá, hogy padlóra küldjék a kék-fehéreket, de csak két kapufáig és kihasználatlan helyzetekig jutottak a zöld-fehérek. A második félidőben teljesen megváltozott a játék képe, és az addig szinte csak védekező hazaiak egyre veszélyesebbek voltak Dibusz kapujára. Az 55. percben az ex-ferencvárosi Varga Roland ívelte be szabadrúgását, amire szabadon érkezett Nagy, és megszerezte csapata első gólját. Öt perccel később büntetőhöz jutott az MTK, amit Varga értékesített, megszerezve hatodik gólját új csapata színeiben (2:2). A 81. percben a vendégek is büntetőhöz jutottak, amit Robert Mak lőtt a kapus kezébe. Az eredmény így már nem változott, maradt a 2:2.

Nagy meglepetésre a kiesés ellen küzdő Honvéd nyerni tudott a második helyezett Puskás Akadémia otthonában, és az Újpest is 3:1-re győzött Pakson. A Fehérvár 2:0-ra nyert a ZTE vendégeként, amihez nagyban hozzájárult Tanasin kiállítása a 63. percben, és az ezután megítélt büntető, amit Nikolics váltott gólra. A tabella élén az 54 pontos FTC magabiztosan vezet a 39 pontos Puskás, és a 36 pontos Fehérvár előtt. A bajnoki tabella alján a 26 pontos Budafok, a 25-25 pontos ZTE és Honvéd, illetve az utolsó helyen álló, 21 pontos Diósgyőr helyezkednek el.

Ukrán labdarúgó-bajnokság, 16. forduló:

Minaji FC – Olimpik Donyeck 2:1

Sahtar Donyeck – Zorja Luhanszk 0:1

FK Lviv – Dinamo Kijev 1:4

Kolosz Kovalyivka – Rukh Lviv 1:2

Vorszkla Poltava – FK Olekszandrija 3:1

FK Mariupol – Dnyipro-1 2:2

Deszna Csernyihiv – Ingulec Petrove 3:0

Magyar labdarúgó OTP Bank Liga, 23. forduló:

Diósgyőri VTK – Mezőkövesd Zsóry 2:2

Budafoki MTE – Kisvárda FC 2:0

Puskás Akadémia – Budapest Honvéd 1:2

MTK Budapest – Ferencvárosi TC 2:2

Paksi FC – Újpest FC 1:3

Zalaegerszegi TE – MOL Fehérvár 0:2

Kopasz Gyula
Kárpátalja.ma