Hétgólos győzelemmel kezdte a vb-t a magyar kézilabda-válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatott 34:27-re legyőzte a Zöld-foki-szigeteket, így sikerrel kezdte szereplését a 2021-es egyiptomi világbajnokságon, ahol Uruguay, és az őket 29 góllal legyőző Németország szerepel még a csoportjukban.

A magyar csapatban az újonc Sunajko Stefan és a két tapasztalt veterán, Lékai Máté, valamint Ancsin Gábor is a kezdőben kapott helyet. Az említett játékosok góljaival hamar ötgólos előnyre tett szert Magyarország válogatottja. Míg a csoport korábbi meccsén a németek kiütötték Uruguayt, ezen a mérkőzésen már az elején látszott, hogy a Zöld-foki-szigetek komolyabb játékerőt képvisel, még úgy is, hogy csak tizenegy játékost tudtak nevezni a meccsre a csapaton belüli koronavírus-fertőzések miatt. Ezt bizonyította, hogy elég volt egy kiállítás, néhány eladott labda és kihagyott helyzet, hogy az afrikai csapat egy gólra zárkózzon. A magyar válogatott a vb előtt még felkészülési mérkőzést sem tudott játszani, ezért ez a találkozó erre is jó volt. Félidőben ötgólos előnnyel mehettek pihenőre Gulyás István tanítványai (19:14).

A második játékrészben egy ideig jól összeállt a magyar védekezés, felállt fal ellen alig tudtak betalálni az afrikaiak, így a tízgólos előnyért is támadhattak Ancsinék. Ehelyett azonban kettős emberhátrányba kerültek, amit kihasználva magára talált Zöld-foki-szigetek. Ancsin egy hatperces gólcsendet tört meg, tíz lövéséből egyébként hét gólt szerzett, ezzel a meccs legjobbjának járó díjat is kiérdemelte. A fiatalok közül az irányító Hanusz Egon is sokat próbálkozott, de nem akartak sikerülni a megoldásai, szinte minden lehetőséget elhibázott. Bánhidi Bence szintén a szokottnál több helyzetet hagyott ki, neki sem ment a játék. Az ellenfél tizenegy emberrel sem vallott szégyent, végigküzdötte a hatvan percet, mindez a tisztes vereséghez volt elég. A magyar válogatott a második játékrészben többet hibázva, hullámzó játékkal, hétgólos sikertaratva indította a vb-t (34:27). Vasárnap 20.30-tól Uruguay a következő ellenfél, a Zöld-foki-szigetek pedig Németország ellen lép majd pályára.

Nagy meglepetésre Japán 29:29-es döntetlent játszott a világ elitjébe tartozó Horvátországgal, Brazília pedig a spanyolokat szorította meg, és harcolt ki egy szintén 29:29-es döntetlent. A címvédő dánok 34:20-ra győzték le Bahreint, a 2019-ben döntős norvégok pedig négygólos vereséget szenvedtek az akkori bronzérmes franciáktól.

Férfi kézilabda-világbajnokság, Egyiptom:

Magyarország–Zöld-foki-szigetek 34:27

Egyiptom–Chile 35:29

Fehéroroszország–Oroszország 32:32

Algéria–Marokkó 24:23

Ausztria–Svájc 25:28

Szlovénia–Dél-Korea 51:29

Norvégia–Franciaország 24:28

Portugália–Izland 25:23

Svédország–Észak-Macedónia 32:20

Katar–Angola 30:25

Argentína–Kongói DK 28:22

Horvátország–Japán 29:29

Németország–Uruguay 43:14

Spanyolország–Brazília 29:29

Dánia–Bahrein 34:20

Tunézia–Lengyelország 28:30

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma