Hétvégén rajtol a beregszászi járási Téli Kupa

Szombaton kezdetét veszik a beregszászi járási labdarúgó Téli Kupa küzdelmei, melynek mérkőzéseit két helyszínen rendezik meg, kilenc beregvidéki és ugocsai együttes részvételével.

A résztvevő csapatok száma megegyezik a tavalyi szezon létszámával, viszont ahhoz képest, hogy a Beregszászi járás azóta jócskán megnagyobbodott, kevésnek tekinthető a kilenc együttes nevezése. A csoportmérkőzések egyik helyszíne a műfüves pályával rendelkező Plasztmaszovik Stadion lesz Nagyszőlősön, ahol a Királyházai FC, a Tiszakeresztúri FC, a nagyszőlősi JJ Club FC és a szintén helyi Nagyszőlősi FC (nem keverendő össze a megyei bajnokságban szereplő Szőlős FC csapatával) harcolhat egymással a továbbjutásért. A másik helyszín a nagybaktai futballpálya, ahol a Beregvidék FC, a Kígyósi FC, a Mezővári FC, a címvédő Zápszonyi FC és a Nagybaktai-Gecsei FC mérheti össze játéktudását.

A Téli Kupa nagy hiányzója idén is a többszörös győztes Gáti Artosz, a Jánosi FC, a Nagyberegi FC, a Badalói FC vagy az évekig a megyei pontvadászatban szereplő dédai és nagybégányi alakulatok. Az ugocsai együttesek közül idén a Tiszaújlaki FC nélkül rendezik meg az év első labdarúgókupáját, és olyan nagy múltú együttesek maradnak ki a téli küzdelmekből, mint a péterfalvai, a fancsikai, a feketeardói, a nevetlenfalui vagy a salánki.

Az első fordulóban a Királyházai FC az évek óta a beregszászi járási bajnokságban szereplő Tiszakeresztúri FC-vel találkozik, szombaton 13.00 órától. A csoport másik mérkőzésén a Nagyszőlősi FC és a városi rivális JJ Club csaphat össze, vasárnap 9.00 órától.

A beregszászi járási bajnokság címvédője, a Beregvidék FC a Téli Kupa címvédőjével, a Zápszonyi FC együttesével meccsel a csoport rangadóján, amit vasárnap 12.00 órától rendeznek. A csoport második találkozóján a Kígyósi FC és a Mezővári FC mérkőzik meg egymással 13.30-tól. A mérkőzéseket a karanténszabályok betartásával, és nézők nélkül rendezik.

Kopasz Gyula
Kárpátalja.ma