Hivatalos: törölték az F1-es Japán Nagydíjat!

A Forma–1 és a szervezők szerdán bejelentették, hogy 2020 után 2021-ben sem kerül sor a Japán Nagydíjra.

Amolyan lakmusz teszt volt a tokiói olimpia a Forma–1-es Japán Nagydíj számára. A sorozat vezetői azt ígérték, hogy a nyári játékok után annak tanulságai alapján fognak döntést hozni a szervezőkkel arról, idén sor kerülhet-e a szuzukai F1-es versenyre. Szerdán hivatalossá vált, hogy a szigetországi esemény idén sem kerül megrendezésre.

A szervezők a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos bonyodalmakra hivatkozva döntöttek úgy, hogy lemondanak a rendezésről.

„A promóterrel és a japán hatóságokkal folytatott tárgyalásokat követően azt a döntést hozta a japán kormány, hogy a világjárvány országon belüli bonyodalmai miatt törli az idei szezon versenyét”

– állt az F1 közleményében.

Szuzuka kiesése nagyban befolyásolhatja a Forma–1 őszi programját. A Japán Nagydíjat október 8-a és 10-e között rendezték volna, egy Szocsival kezdődő, majd Isztambullal folytatódó triplahétvége utolsó állomásaként. Azzal, hogy Szingapúr után a másik távol-keleti ország versenyét is törölték, az F1-nek a logisztikai szempontokat is figyelembe véve kell beugró helyszíneket találni. Immáron kettőt, hiszen a november 21-ei időpontjuk továbbra is üres az Ausztrál Nagydíj törlése után.

A találgatások szerint van esély rá, hogy Austin két versenynek adjon otthont (igaz, a járvány ottani újbóli berobbanása most ismét bizonytalanságot jelent). Korábban fölmerült, hogy Katar is a naptárba kerülhet a szezon hajrájában. Nemrég pedig a brazil szervezők jelentették be, hogy mindenképpen megtartanák a Sao Pauló-i Nagydíjat (2021-ben már ezen a néven fut az interlagosi verseny), ám nem bánnák, ha az eredetihez képest egy héttel később, november 14-én kerülne rá sor.

Az őszi európai versenyek után tehát valószínű, hogy jelentősen átalakul az F1 tervezett programja. A sorozat vezetői túl sokáig nem várhatnak a tervek ismertetésével, a csapatoknak lassan már el kell kezdeniük megtervezni a hajrá programját, és nemcsak logisztikai szempontból, hiszen a bajnokesélyes Red Bull például a pályák és a menetrend alapján időzítené a versenyzőire váró motorcserés büntetéseket, amihez mindenekelőtt azt kéne tudniuk, mikor hol versenyeznek.

Forrás: m4sport.hu