Irhócon botlott Nagyszőlős, simán győzött Visk és Aknaszlatina

A kárpátaljai megyei labdarúgó-bajnokság 5. fordulója után még két együttes tartja veretlenségét: a listavezető Huszti FC és a Nagyszőlősi FC. A husztiak a jól kezdő, de immár leszakadó újoncot, a Medeát győzték le 4:0-ra, a nagyszőlősiek kezéből pedig a 92. percben csúszott ki a győzelem Irhócon. A másodosztály keleti csoportjában a listavezető Aknaszlatinai Máramaros 5:0-ra kiütötte az Úrmezei FC-t, a Viski FC pedig 5:2-re múlta felül a Taracvízi Avangardot. A második helyen álló Técsői FC egyedüli csapatként megtartotta veretlenségét, és 2:1-re legyőzte a forduló előtti éllovast, a Téli Kupa döntős Kökényesi FC-t.

A Nagyszőlősi FC az első fordulóból elhalasztott mérkőzésen 7:1-es kiütéssel küldte padlóra a pont nélkül álló Ungvári Sportiskola együttesét, amivel átvették a vezetést a tabellán. Az ugocsaiak elsősége nem tartott sokáig, mivel Irhócról nem tudták elvinni a három pontot. A vendégek a 39. percben szereztek vezetést Jurij Viscsák góljával, de a hazaiak a találkozó 92. percében pontot mentettek. A nagyszőlősiek botlását kihasználta a Huszti FC, akik az országos amatőrbajnokság felé kacsintgatnak, tehát szintet szeretnének lépni. A husztiak Petro és Vaszil Luciv góljaival, és Mihajlo Fljasko duplájával 4:0-ra gázolták el a Felsődomonyai Medeát. A címvédő Ilosvai Buzsora Ivan Bandurovics, Roman Midjancsik és Mihajlo Mihovk találataival 3:1-re legyőzte az Ungvári Sportiskolát, a Polenai FC pedig 2:0-ra diadalmaskodott a Rahói Kárpáti felett.

A másodosztály keleti csoportjának élén változás történt, mivel a Kökényesi FC 2:1-es vereséget szenvedett a címvédő Técsői FC vendégeként, ahol a técsőiek saját kapujukba is betaláltak, a győztes gólt pedig a 90. percben szerezték meg. A kökényesi együttes botlását kihasználta az Aknaszlatinai Máramaros, akik Volodimir Pelipak mesterhármasával és Szandu Bakacs duplájával 5:0-ra kiütötték az Úrmezei FC csapatát, a técsői járási derbin. A Viski FC is magabiztos győzelmet aratott hazai pályán, a Taracvízi Avangard ellen. A hazaiak góljait a duplázó Mikola Roszoha, Barna Dániel, Mihajlo Tomisin és Popovics Mihály szerezték. A Dombói Kárpáti és a Kőrösmezei Hóvár rangadóján hét gól született, aminek a 4:3-as győzelmet arató vendégek örülhettek.

A nyugati csoportban elvesztette veretlenségét a címvédő Iványi Kalász, akik a Dolhai Borzsa vendégeként szenvedtek 3:2-es vereséget. Ezt kihasználva átvette a vezetést az Alsókerepeci FC, miután 8:2-vel padlóra küldték idegenben a Nevickei vár együttesét.

Megyei bajnokság, 5. forduló, zárójelben az ifik:

Huszti FC–Felsődomonyai Medea (Onokivci) 4:0 (0:1)

Irhóci FC (Vilhivci)–Nagyszőlősi FC 1:1 (0:3)

Polenai FC–Rahói Kárpáti 2:0 (6:1)

Ilosvai Buzsora–Ungvári Sportiskola 3:1 (0:1)

A bajnokság állása: 1. Huszti FC 13 pont, 2. Nagyszőlősi FC 11 p., 3. Ilosvai Buzsora 9 p., 4. Irhóci FC 8 p., (…) 8. Ungvári Sportiskola 0 p.

Megyei másodosztály, keleti csoport:

Aknaszlatinai Máramaros–Úrmezei FC (Ruszke Pole) 5:0 (3:4)

Dombói Kárpáti–Kőrösmezei Hóvár (Hoverla Jaszinya) 3:4 (1:3)

Viski FC–Taracvízi Avangard 5:2 (3:5)

Técsői FC–Kökényesi FC (Ternovo) 2:1 (8:0)

A bajnokság állása: 1. Aknaszlatinai Máramaros 12 p., 2. Técsői FC 10 p., 3. Kőrösmezei Hóvár 10 p., 4. Kökényesi FC 9 p., 5. Viski FC 7 p., (…) 9. Úrmezei FC 0 p.

Nyugati csoport:

Nagycsongovai FC (Borzsavszke)–Nagybereznai FC 1:0 (4:1)

Alsókaraszlói FC (Zariccsa)–Perecsenyi Vegyész 2:0 (3:1)

Nevickei vár FC–Alsókerepeci FC 2:8 (0:3)

Dolhai Borzsa–Iványi Kalász 3:2 (1:0)

Unggesztenyési Csillag-SPAR (Linci)–Kincsesi Sólyom 2:1 (0:3)

A bajnokság állása: 1. Alsókerepeci FC 13 p., 2. Iványi Kalász 12 p., 3. Dolhai Borzsa 12 p., 4. Unggesztenyési Csillag-SPAR 7 p., (…) 10. Nevickei vár FC 3 p.

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma