Januári átigazolási hírek – Coutinho és Trippier is visszatért Angliába

Január 1-én hivatalosan is megnyílt az európai átigazolási piac a futball világában. A megszokotthoz képest, talán a koronavírus okozta pénzügyi válságnak is köszönhetően, nem igazán repkednek az eurómilliók a 2022-es évben. Akadnak csapatok, akik mélyen a zsebükbe nyúlva próbálják megerősíteni keretüket a tél folyamán, és vannak, akik kisebb igazolásokkal igyekeznek orvosolni a szezon első felében tapasztalt gyengeségeiket.

Ainsley Maitland-Niles (Arsenal – AS Roma, kölcsön)

Az ágyúsok saját nevelésű játékosa még 2015-ben, mindössze 17 évesen mutatkozott be az Arsenal felnőtt csapatában, s azóta összesen 132 alkalommal húzhatta magára a piros-fehér mezt.

A még mindig csak 24 esztendős középpályás korábban stabil kezdőjátékosnak számított a londoniaknál, azonban az utóbbi időben formahanyatlása és sérülékenysége miatt többször is kölcsönadta őt nevelőegyesülete.

Az angol focista, aki a védelemben és a pálya közepén is bevethető, a szezon végéig csatlakozik a José Murinho által irányított AS Romához, vételi opció nélkül.

Ferran Torres – (Manchester City – Barcelona, 55 millió euró)

Az egykori Valencia labdarúgó, Ferran Torres mindössze egy év elteltével elhagyta az angol bajnok Manchester Cityt, az idei évben igencsak küszködő Barcelona kedvéért.

Sajtóinformációk szerint a katalánok, nehéz pénzügyi helyzetük ellenére, nem kevesebb mint 55 millió eurót fizettek a spanyol csodagyerekért, s ez az összeg további 10 millióval nőhet majd a jövőben.

Az angolok igen csak jól jártak az üzlettel, hiszen egy évvel ezelőtt mindössze 28 millió euróért vásárolták meg Torrest.

A Barcelona vezetősége egy 1 milliárd eurós kivásárlási záradékot is rögzített a játékos szerződésében, amely 2027-ig szól.

Kostas Manolas – (Napoli – Olympiacos, 2 millió euró)

Mindenki nagy meglepetésére, az átigazolási időszak elején, Manolas elhagyta a Napoli együttesét és csatalakozott egykori csapatához, a görög bajnokságban szereplő Olympiacoshoz.

A görögök mindössze 2 millió eurót fizettek a rutinos védőért, aki 2019-ben hatalmas összegnek számító, 36 millióért érkezett a Napoli együtteséhez az AS Roma gárdájától.

Manolas korábban 2012 és 2014 között erősítette a piros-fehéreket.

Axel Tuanzebe – (Manchester United – Napoli, kölcsön)

Kostas Manolas távozását követően, a korábbi sajtóhíreknek megfelelően, a Napoli együttese a szezon hátralévő részére vételi opció nélkül kölcsönvette a United védőjét, Axel Tuanzebét.

A 24 éves angol védő a szezon első felét a Steven Gerrard irányította Aston Villanál töltötte, azonban a vörös ördögök vezetősége, a játékossal közösen úgy döntött, hogy a fejlődés érdekében inkább Olaszországba küldik őt a hátralévő pár hónapra.

Kieran Trippier – (Atlético Madrid – Newcastle United, 15 millió euró)

A sokáig a Manchester United által is csábított angol válogatott játékos, sokak nagy meglepetésére, az angol bajnokságban szereplő Newcastle Unitedhez igazolt, amellyel ő lett a szarkák első igazolása a tulajdonváltást követően.

A rutinos balhátvéd sajtóinformációk szerint 15 millió euró ellenében csatlakozott az újjáépítés alatt álló gárdához, és egy 2,5 éves szerződést kötött a fekete-fehérekkel.

Trippier számára nem lesz ismeretlen a Premier League terepe, hiszen korábban a Burnley és a Tottenham Hotspur csapatában is megfordult.

További átigazolásk:

Dani Alves – klub nélkül – Barcelona;

Philippe Coutinho – Barcelona – Aston Villa, kölcsön;

Álex Collado – Barcelona- Granada, kölcsön;

Antonio Mirante – klub nélkül – AC Milan;

Mateo Lovatto – Atalanta – Cagliari, kölcsön;

Michael Cuisance – Bayern München – Venezia, 4 millió euró;

Brian Brobbey – RB Leipzig – Ajax, kölcsön;

Rafinha – PSG – Real Sociedad, kölcsön;

Jordan Amavi – Marseille – Nice, kölcsön;

Vanderson – Grémio – Monaco, 11 millió euró.

F.J

Kárpátalja.ma