Jelentős változások az olimpia programjában

Kevesebb sportág, de több aranyérem. Olimpiai szám lett a hullámlovaglás, a sportmászás, a karate és a gördeszka, visszakerült a baseball, jön a 3×3-as kosárlabda.
Az elmúlt hétvégén ülésezett a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), és számos napirendi pont mellett szűkítette a résztvevő sportolók létszámát, ugyanakkor megnövelte a kiadható aranyérmek számát. Az eddigi 306 versenyszámhoz képest, három év múlva Tokióban 321 lesz.

Öt „új” sportág is szerepel a programban, de amíg a hullámlovaglás, a sportmászás, a karate és a gördeszka valóban új, a baseball (softball) 2008 után térhet vissza a programba. Az átalakítás legjelentősebben talán a birkózást érinti, hiszen a kötött- és a szabadfogásban – az összes súlycsoportot figyelembe véve – összesen csak 192 hely lesz.

Kajak-kenuban a férfiak a négyesben már nem 1000, hanem 500 méteren versenyeznek, míg a női kenusoknál két szám került a programba, egyesben kétszázon, párosban ötszázon állhatnak rajthoz. Sportlövészetben kikerült a kisöbű sportpuska fekvő száma, míg súlyemelésben – valószínűleg az elmúlt évek doppingesetei miatt – 64 versenyzővel kevesebb állhat rajthoz, mint Rióban.

Vízilabdában a jövőben 13 helyett csak 11 fős csapatot lehet nevezni, viszont 8 helyett 10 nemzet szerepelhet a női mezőnyben. Úszásban bekerült egy-egy új szám a férfi és a női szakágban, de a leglátványosabb valószínűleg 4×100-as mixváltó lesz, amelynek keretében két férfi és két nő úszik majd.

Érdekesség, hogy a legtöbb sportágban az jelenti az újítást, hogy – az úszáshoz hasonlóan – vegyes versenyszámok lesznek, ennek köszönhetően lesz asztaliteniszben vegyespáros, íjászatban és dzsúdóban vegyes csapatverseny vagy triatlonban a vegyesváltó.

Vívásban véget ér az a tarthatatlan időszak, amikor egy-egy szakágban csak egyéni versenyt rendeznek, a jövőben minden szakágban lesz egyéni és csapatverseny is. Ökölvívásban két új női súlycsoport lesz, míg két férfi súlycsoportot törölnek. A leglátványosabb újítás, hogy a hagyományos kosárlabda mellé felvették a programba a roppant nagy népszerűségnek örvendő 3×3-as formációt.