Kapás Boglárka és Bernek Péter második aranyát szerezte az úszó ob-n

Szombat után hétfőn is egy-egy aranyérmet nyert Bernek Péter és Kapás Boglárka az úszók Győrben zajló országos bajnokságán.
Előbbi Cseh Lászlóval vívott nagy csatát 200 méter gyorson, végül a BVSC hét évvel fiatalabb versenyzője győzött 16 századdal megelőzve riválisát, aki egyébként épphogy bekerült a fináléba, így a 8-as pályán tempózott.

„Csak száznál láttam Lacit, szépen lopakodott a szélen, nem gondoltam, hogy csupán ennyi lesz a végén közöttünk” – értékelt Bernek, aki két napja 400 méter gyorson sem talált legyőzőre.

Nem sokkal később Cseh 100 méter háton is közel járt a győzelemhez, de ebben a számban Balog Gábor érte el centikkel előbb a falat: nyolc századmásodperccel volt gyorsabb a Győrben edző, Dunaferr-színekben induló hátúszó-specialista. Mindketten legyőzték a lengyelek 200 méter háton kétszeres Európa-bajnokát, Radoslaw Kaweckit.

„Négy századdal megjavítottam az egyéni csúcsomat, ami azért nagy szó, mert három hete fáj a hátam egy izomrándulás után kialakult csomó miatt. Most nagy dózisú izomlazítót szedek, ettől kicsit kómás is vagyok” – mondta az eddig elsősorban 200-on remeklő, azon a távon tavaly Eb-bronzot szerző Balog Gábor, aki hozzátette, nagyon örül az eredménynek, de az olimpiai A-szint még 28 századra van. Megjegyezte még, hogy a kazanyi világbajnokságon már az előfutamban el akarja érni a riói szintet és nem titkolt vágya, hogy a vegyesváltóban ő ússza a hátat, ezért is favorizálja a százas távot.

„Nem mondom azt, hogy kikaptam, sőt örülök, hogy kezd visszajönni az edzettségi állapotom, az idővel is elégedett vagyok, különösen kétszáz gyorson” – mondta Cseh, aki kifejtette neki jó, hogy a vb-hez hasonlóan nyolcnapos a viadal, mert így több számban is gond nélkül tud indulni.

A férfi viadalokhoz hasonló izgalmakat hozott a női 100 méter hát döntője, amelyben Joó Sára 11 századdal előzte meg György Rékát. Jóval biztosabban szerezte meg a 100 méter mell magyar bajnoki címét Sebestyén Dalma, igaz, ebben a számban elsőként az ukrán Ganna Dzerkal csapott be. A szombaton 400 méter gyorson győztes Kapás 1500-on „utcahosszal” győzött.

„Reggel az előfutamok után rendes edzés következett, így egyáltalán nem frissen álltam oda az ezerötszáznak, ennek ellenére jól esett. Nem úsztam erős iramot, most a győzelem volt a lényeg, és ez nem is forgott veszélyben” – mondta Kapás.

Az ob hétfői magyar bajnokai:

férfiak:
200 m gyors: Bernek Péter (BVSC-Zugló) 1:48.93 p
100 m hát: Balog Gábor (Dunaferr) 54.64 mp
nők:
1500 m gyors: Kapás Boglárka (BVSC-Zugló) 16:27.00 p
100 m hát: Joó Sára (FTC) 1:03.14 p
100 m mell: Sebestyén Dalma (Hullám-Fehérvár) 1:10.21 p