Kárpátaljai sikerek a magyar és az ukrán futballpályákon

Tovább robog a feljutás felé az Ungvári FC labdarúgócsapata, mely 2:1-es győzelmet aratott az FK Csernyihiv vendégeként az ukrán harmadosztályú labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában. A nagyszőlősi Vajda Sándor góllal járult hozzá a Mezőkövesd kiütéses, 5:1-es sikeréhez az MTK együttese ellen, a magyar OTP Bank Liga 33. fordulójában. A Ferencváros csapatában pályára lépő munkácsi Igor Haratyin, a Honvéd elleni 2:1-es győzelem után klubtársaival együtt átvehette a bajnoki címért járó aranyérmeket, és magasba emelhették a trófeát.

Folytatta remek szériáját és ismét győzelmet aratott az Ungvári FC együttese, mely ezúttal Csernyihivből hozta el a három pontot. Volodimir Vaszjutik csapata Szerhij Majboroda duplájával került kétgólos előnybe idegenben, amire a hazaiak csak egyszer tudtak válaszolni. A 2:1-es siker után Pukánicsék továbbra is őrzik első helyüket a tabellán, és 44 pontjukkal listavezetők. A szintén 44 pontot gyűjtő Pogyillja Hmelnickij szorosan követi a kárpátaljai csapatot, míg a harmadik helyen álló Kárpáti Halicsnak is van még esélye a feljutásra, akik egy meccsel többet játszottak riválisaiknál, és eddig 42 pontot szedtek össze. A következő fordulóban feljutási rangadót rendeznek Halicsban, mivel az Ungvári FC látogat a helyi Kárpáti együtteséhez.

A Mezőkövesd Zsóry a magyar OTP Bank Liga utolsó fordulójában az MTK Budapestet látta vendégül. Az első játékrész után már 2:0-ra vezettek a hazaiak, miután Jurina és Nagy Dániel is betalált. A második félidőben Ferreira öngóljával már hárommal vezettek a borsodiak, majd jött a nagyszőlősi Vajda Sándor szólója, mely végén a hátvéd a hálóba lőtt (4:0). A 64. percben Vutov megszerezte csapata ötödik gólját, de Szappanos kapus bakija után büntetőt kapott az MTK, amit Varga Roland értékesített, így a hazaiak nem tudtak előzni a tabellán (5:1). Az Újpest FC ZTE felett aratott 5:4-es győzelme után biztossá vált, hogy Vajda Sándor klubja a nyolcadik helyen zárja a szezont. A bajnok Ferencváros, bár a 44. percben hátrányba került a Honvéd vendégeként, de a második félidőben a csereként beálló Isael és Boli góljaival fordítani tudtak és megnyerték a mérkőzést. Igor Haratyin a 66. percben lépett pályára, majd a találkozó utáni díjátadón ő is megkapta aranyérmét. A munkácsi középpályás immár harmadik alkalommal ünnepelhetett a Fradival magyar bajnoki címet.

Ukrán harmadosztályú labdarúgó-bajnokság, 21. forduló:

FK Csernyihiv–Ungvári FC 1:2

Magyar labdarúgó OTP Bank Liga, 33. forduló:

Mezőkövesd Zsóry–MTK Budapest 5:1

Újpest FC–Zalaegerszegi TE 5:4

Budapest Honvéd–Ferencvárosi TC 1:2

Kopasz Gyula
Kárpátalja.ma