Kárpátaljára is visszatér a foci

A karantén okozta kényszerszünet végéhez közeledve vidékünkön is beindul a labdarúgás. A Kárpátaljai Megyei Labdarúgó Szövetség hivatalos honlapján közölte a hírt, miszerint július 1-jétől elkezdődhet a megyei bajnokság. Emellett már a héten is rendeznek felkészülési mérkőzést megyénkben, mégpedig a másodosztályban vitézkedő Minaji FC fogadja zárt kapuk mögött a jelenleg Premier Ligás, viszont a kiesés ellen küzdő FK Lviv csapatát. A találkozót pénteken, helyi idő szerint 14.00 órakor rendezik a Minaji FC stadionjában – olvasható a csapat hivatalos közösségi oldalán.

Mint arról korábban már beszámoltunk, az ukrán labdarúgó bajnokság május 30-án folytatódik, ami a Premier Ligát illeti. A másodosztály és a harmadosztály küzdelmeinek folytatásáról pedig május 21-én döntenek Kijevben, az Obolony-Aréna lelátóján megrendezésre kerülő tanácskozáson.

Kárpátalját a másodosztályban a Minaji FC képviseli, akik nagy eséllyel pályáznak a Premier Ligás tagságra, mivel a bajnoki tabella negyedik helyén állnak, két ponttal lemaradva az első helyezett Rukh Lviv csapatától. A minajiak egyébként futballtörténelmet írva első kárpátaljai egyletként kerültek az Ukrán-Kupa elődöntőjébe, ahol a Dinamo Kijevvel találkoznak. Vidékünk másik profi labdarúgócsapata, az Ungvári FC jelenleg a harmadosztály A csoportjának utolsó előtti helyén szerénykedik, csupán három ponttal megelőzve az utolsó helyezett Obolony-Brovár Kijev-2 csapatát, és huszonkét ponttal lemaradva a listavezető Nyiva Ternopiltól.

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma