Kézilabda BL: egy lépésre a negyeddöntőtől a Pick Szeged

A Pick Szeged együttese ezúttal hozta a kötelezőt, és idegenben 27:24-re legyőzte a norvég Elverumot a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörében. A magyar csapat ezzel egy lépésre került az egyenes ágon való negyeddöntőbe jutáshoz. Ehhez az utolsó fordulóban hazai pályán kell legyőzniük a francia Montpellier gárdáját, és szükség van a német Kiel botlására is. Ha ez mégsem jönne össze, még egy párharcot kellene megnyerniük a legjobb nyolc közé jutáshoz, ahogy nagy valószínűséggel a B csoportban szereplő Telekom Veszprémnek is.

A szegediek a mérkőzés elején beragadtak, sokat hibáztak, szinte kapura is alig lőttek, így a házigazda elhúzott hárommal. Támadásban nem tudtak felgyorsulni, felállt fal ellen pedig csak abban lehetett bízni, hogy Bánhidi Bence előbb-utóbb elkapja a fonalat. Először a hatodik percben találta meg Martins egy látványos, hát mögötti passzal, amiben a világklasszis beálló nem is hibázott. A folytatásban még egy ideig az elverumiak akarata érvényesült, és nem segített az sem, hogy sokat voltak emberhátrányban a Tisza-partiak. Bánhidi ráadásul nem élvezte a játékvezetők szimpátiáját, míg az átlövők közül Garciandia mellett Borut Mackovsek is rossz napot fogott ki. Mikler Roland teljesítményére viszont nem lehetett panasz, szélről, betörésből és hetesből ziccert védett, stabilitást adva ezzel csapatának. Továbbra is sok volt az eladott labda, de hátul azért sikerült összekapnia magát a Pick Szegednek, és a 25. percben végre megtört a jég: Bodó Richárdnak köszönhetően megszületett az első klasszikus átlövésgól. Ezután előbb Bánhidi egyenlített, majd Sebastian Frimmel révén átvették a vezetést, s ez az előny a szünetig ki is tartott (12:13).

A második játékrészt ugyan Frimmel újabb találata nyitotta, de a norvégok ezután rendre visszakapaszkodtak, egészen a 41. percig. Labdákat is szereztek a szegediek, jöttek a könnyű gólok, és a szélsőik is egyre többet avatkoztak játékba. Ezzel felőrölték a norvégokat, akikben már nem volt meg a kellő átütőerő a fordításra, Máthé Dominik nélkül ráadásul a távoli zónákból is veszélytelenekké váltak. A Pick Szeged 27:24-re győzött, és ezzel feljött a második helyre, de győzelme ellenére sem biztos, hogy odaér az automatikus negyeddöntőt érő első két hely valamelyikére az A csoportban. Sikerükkel viszont önbizalommal telve várhatják a francia Montpellier-t az utolsó fordulóban. A csoport másik mérkőzésén a Montpellier két góllal kapott ki hazai pályán a tavalyi döntős, a dán Aalborg együttesétől.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, 13. forduló:

Elverum – Pick Szeged 24:27

Montpellier – Aalborg 31:33

Flensburg – Porto 26:26

Csütörtök este:

Telekom Veszprém – Vive Kielce

PPD Zagreb – Kiel

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma