Kézilabda BL: nem sikerült az elődöntőbe jutás a Veszprémnek

A férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, a párharc visszavágóján a Telekom Veszprém hazai pályán bár legyőzte 32:30-ra a francia Nantes-ot, a vendég együttes összesítésben 62:60-ra nyert, így története során másodszor készülhet a kölni négyes döntőre. Az elődöntőbe jutás a címvédő Kiel csapatának sem jött össze, akik a francia PSG ellen maradtak alul.

Közel telt ház, több mint négyezer néző várta a játékosokat a Veszprém Aréna lelátóján. A biztatásra szüksége is volt a Veszprémnek, hiszen egy héttel ezelőtt Franciaországban 32:28-ra kikapott a Nantes-tól. A 18. percig inkább a vendégek irányítottak, és csupán ezután jött össze az egyenlítés, amihez Vladimir Cupara is nagyon kellett: a kapuban a spanyol kollégáját, Rodrigo Corralest váltó szerb kapus rögtön ziccert fogott, majd több másik védést is bemutatott. Nem sokkal később a vezetést is átvette a Veszprém, sőt a 30. percben már néggyel ment (18:14), végül háromgólos előnnyel vonulhatott a pihenőre a magyar bajnok (18:15). Davisnak csak Blaz Blagotinsek miatt fájhatott a feje, mivel a szlovén beálló a 27. percben a harmadik kiállítását is begyűjtötte, így jóval idő előtt befejezte a mérkőzést. A fordulás után jól kezdett a Veszprém, ám 20:16-os vezetés után három perc leforgása alatt egyenlített a Nantes. Sőt, a vendégcsapat az első félidő első tíz percében tíz gólt szerzett, ezzel a vezetést is átvette. Ekkor a kapuba visszatérő Corrales bemutatott néhány védést, és a bakonyiak támadójátéka ismét összeállt, így a Veszprém újra el tudott lépni három góllal. A hajrában aztán hiába védett hetest Corrales, és lőtt hatalmas átlövésgólt Dejan Manaszkov, nem sikerült a háromgólos előnyt négyre növelni, sőt a hét hat elleni játék után szerzett gólokkal még a franciák léptek közelebb, ezzel pedig az utolsó másfél percre nem maradtak izgalmak: a Veszprém hiába győzött a visszavágón 32:30-ra, összesítésben két góllal, 62:60-ra a Nantes nyerte meg a párharcot.

A másik negyeddöntőn a Meskov Breszt Barcelonába látogatott. Az első mérkőzést 33:29-re elveszítő fehéroroszok számára a találkozót megelőzően még nem tűnt megoldhatatlan feladatnak a szűk hátrány leküzdése, ám a Barca lehengerlő játékával nem tudtak mit kezdeni. A katalánok már a félidőben is nyolcgólos előnnyel vonultak pihenőre, a végeredmény pedig még fölényesebb lett: tizenkét, összesítésben pedig tizenhat góllal volt jobb a Barca. Ezzel kialakult az elődöntő mezőnye, ahol két francia csapat, a PSG, és a Nantes mellett a dán Aalborg és a Barcelona küzdhet meg a BL-serlegért.

Férfi kézilabda Bajnokok Ligája, negyeddöntők, zárójelben az összesített eredmények:

Veszprém – Nantes 32:30 (60:62)

PSG – THW Kiel 34:28 (63:59)

Flensburg – Aalborg 33:29 (54:55)

Barcelona – Meskov Breszt 40:28 (73:57)

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma