Kézilabda Eb: svéd–spanyol döntőt rendeznek Budapesten

Elsőként a legutóbbi két kontinenstornát megnyerő Spanyolország jutott be a magyar–szlovák közös rendezésű férfi kézilabda Európa-bajnokság döntőjébe, miután 29:25-re legyőzte a vb-címvédő Dániát. A másik elődöntőn hiába kezdett jól Franciaország, Svédország fordított, és a második félidőben végig vezetve nyert 34:33-ra. Az ötödik helyet az Izlandot legyőző Norvégia szerezte meg.

A spanyolok a 2015-ös vb-negyeddöntő óta nem tudták legyőzni a dánokat, a tavalyi vb-döntőben és a tokiói olimpia elődöntőjében is kikaptak tőlük. Mindkét csapat szigorúan védekezett, és a két kapus, Niklas Landin, illetve Gonzalo Pérez de Vargas is kiválóan kezdett, így nem záporoztak a gólok. A spanyolok például a 6. percben találtak be először Aleix Gómez révén. A spanyoloknál egyedül Agustín Casadót lehetett dicsérni, a dánok azonban a góljai ellenére is megléptek 8:4-re. Hansen a találatai mellett a társait is jól hozta helyzetbe, a spanyolok mégis 10:8-ra feljöttek, ekkor egyből átállt hét a hat elleni játékra a dán együttes. Landin, aki az első 12 perc után 71 százalékos hatékonysággal állt, és a szünetig sem ment 41 százalék alá, egy alkalommal visszafutva a hatoson kívül lábbal beleért a spanyolok üres kapus kísérletébe, amiért kiállították, az ellenfél meg hetest kapott. A félidő vége előtt Canellas és Gómez mínusz egyre hozta fel a spanyolokat (13:14). A folytatásban Canellas hamar egyenlített, majd a parádézó Gómez vezérletével először vették át a vezetést a spanyolok, kicsivel később pedig már kettő volt az előnyük. Ezután hárommal is elléptek a spanyolok, a dánok pedig csak futottak az eredmény után. A végeredmény 29:25 lett a spanyolok javára, akik sorozatban negyedszer jutottak Eb-döntőbe.

A franciák lendületes akciókkal és kemény védekezéssel hamar 4:1-es előnybe kerültek, Glenn Solbergnek már a 6. percben időt kellett kérnie. Ezután hatékonyabbá váltak a svéd támadások, a kapus Palicka emberelőnyben gólt is szerzett. Ezzel négygólos hátrányból 7:6-ra jöttek fel a skandinávok. Palicka egymás után kétszer is az üres kapuba lőtt, így amellett, hogy egyenlített csapatának (10:10), három góljával a 21. percben a mezőny legeredményesebb játékosa volt. Korábban még egyetlen kapus sem szerzett három gólt Eb-meccsen. A fonalat elkapó svédek a vezetést is átvették, a franciák Hugo Descat találataival tartották a lépést. Aztán Gottfridsson a szünet előtt háromszor is megvillant, ezzel 17:14-re vezettek a svédek. A második játékrészben már öttel is elléptek az északiak, de a franciák feljöttek kettőre. Aymeric Minne második félidőben szerzett hetedik góljával 32:31-re jöttek fel az 57. perc elején, azonban Valentin Porte piros lapot érően szabálytalankodott a túloldalon. A svédeknél Albin Lagergrent szórták ki, a skandinávok az utolsó perchez érve újra kettővel vezettek. A legvégén az egyenlítésért támadhattak a gallok, a pihenője után visszaálló Palicka azonban két ziccert is hárított Ludovic Fabregasszal szemben. Svédország 34:33-ra nyert, és a vasárnapi döntőben Spanyolországgal találkozik, míg a franciák a dánokkal csaphatnak össze a bronzért.

Az 5. helyet és a biztos világbajnoki indulás lehetőségét Norvégia szerezte meg: hosszabbítás után 34:33-ra legyőzték Izlandot, amely a rendes játékidő végén üres kapus helyzetet rontott, Harald Reinkind a ráadás legvégén viszont belőtte a norvégok győztes gólját.

Férfi kézilabda Európa-bajnokság, elődöntő:

Spanyolország – Dánia 29:25

Franciaország – Svédország 33:34

Az 5. helyért: Izland – Norvégia 33:34

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma