Kézilabda: egygólos magyar vereség és búcsú az Európa-bajnokságtól

A magyar férfi kézilabda-válogatott 31:30-re kikapott Izlandtól, így már a csoportkörben búcsúzott a magyar-szlovák közös rendezésű Európa-bajnokságtól. A B csoportból Izland mellett a csoport legesélytelenebbjének tartott Hollandia jutott be a középdöntőbe, miután 32:31-re legyűrték Portugáliát.

A mérkőzés elején, az izlandi kapus védését követően, villámgyors támadás után szereztek vezetést az északiak, de a magyar válasz sem késett, sőt Bóka Bendegúz találatával sikerült előnyhöz jutni. Bánhidi sorra megjátszható volt a falban, első három helyzetéből kettőt gólra váltott, rosszkor jött azonban Szita Zoltán kiállítása. Gudmundur Gudmundsson együttese tudott először kettővel elmenni, de a rövid pihenő után visszaálló Bánhidi góljaival tartotta a lépést a magyar válogatott. A Miklert váltó Székely Márton hetest védett, majd emberhátrányban Bodó Richárd egyenlített. Az előző két izlandi csoportmeccs legjobbjának megválasztott Sigvaldi Gudjóhnsson ezúttal is biztos kézzel értékesítette a helyzeteit a jobb szélen, így tudtak újra vezetni az izlandiak. Ligetvári Patrikkal ugyan agresszívabb lett a védekezés, de így is sok volt a kapott gólok száma. Ezzel együtt arra is meglett volna az esély, hogy előnnyel menjen szünetre a magyar együttes, ehelyett egy hajrában szerzett egyenlítésnek lehetett csupán örülni (17:17).

A második játékrészben hiába vette vissza hamar az előnyt Gulyás István csapata, emberhátrányban gyorsan fordult a kocka, ráadásul Gústavsson két átlövést is kiszedett, kisvártatva pedig újra kettő volt a magyar hátrány. Egy az egyben többször is meg tudták verni a magyar védőket az izlandiak, aminek gyakran kiállítás lett a vége. Egy 3:0-s sorozattal rövid időre megszerezték Bánhidiék a vezetést, de közben elveszítette a csapat a harmadik két percét begyűjtő Sipost. Az utolsó öt percre fordulva hiába szórták ki Arnarssont, a labda Izlandé lett, az ellenakcióból pedig újra elment kettővel az ellenfél. Közte egynél Máthé hetest rontott, majd Bóka lépett be ziccerben. Harmadszor is emberelőnyben támadhatott a magyar válogatott az ikszért, azonban Gústavsson hárította Lékai kísérletét. Izland 31:30-ra nyert, ezzel a magyar válogatott egy győzelemmel és két vereséggel zárta a csoportkört, amely egyben a végállomást jelentette a részben hazai rendezésű Eb-n. Bár utolsó, sorsdöntő meccsén kikapott, a továbbjutás mégis az első körben, a hollandoktól elszenvedett váratlan vereséggel ment el Magyarország számára.

Férfi kézilabda Európa-bajnokság, 3. forduló:

B csoport: Izland–Magyarország 31:30

Portugália–Hollandia 31:32

A csoport végeredménye:

1. Izland 6 pont (88:82)

2. Hollandia 4 pont (91:88)

3. Magyarország 2 pont (89:92)

4. Portugália 0 pont (85:91)

A legjobb tizenkettő mezőnye a következő: Dánia, Izland, Franciaország, Németország, Spanyolország, Oroszország, Montenegró, Hollandia, Horvátország, Lengyelország, Svédország, Norvégia.

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma