Kialakult a BeregFest negyeddöntőinek mezőnye

Mint már arról korábban beszámoltunk, július 21-én elrajtolt a beregszászi járási labdarúgó-kupa.

A BeregFest névre keresztelt torna nyolcaddöntőinek visszavágói július 28-án voltak. A nyári kánikulában pályára lépő csapatok szerencsére nem takarékoskodtak a gólokkal, így a nagy hőség ellenére a mérkőzésekre kilátogató nézők jól szórakozhattak az összecsapásokon. A legtöbb gól ezúttal is az FC Déda és az FC Bátyú összecsapásán esett. Az első találkozót 11:0-ra nyerő tópartiak ezúttal Bátyúban diadalmaskodtak 9:1-re, és így 20:1-es összesítéssel továbbjutottak a következő fordulóba. Szintén sikerült megtartania az első mérkőzésen kicsikart előnyét az FC Remetének, Azarov tanítványainak a Gáton elért 3:2-es siker után odahaza elegendő volt az 1:1-es döntetlen is a negyeddöntőbe jutáshoz. Az elmúlt hétvégén meglepetésre Zápszonyban csak 2:2-es döntetlent játszó FC Gut a visszavágóra összeszedte magát, és hazai környezetben fölényes 5:1-es győzelmet aratott alacsonyabb osztálybeli ellenfele felett. A legszorosabbnak ígérkező visszavágó sem hozott kiélezett csatát, a járási pontvadászat alsó osztályának listavezetője, az FC Gecse az idegenbeli 1:1-et követően hazai pályán simán 4:0-ra kiütötte az FC Papit. Az FC Nagybégány és az FC Jánosi Bene és Vári csapatainak visszalépése miatt játék nélkül jutott a következő körbe.
A továbbjutott hat csapathoz a negyeddöntőben csatlakozik még a két erőnyerő, az FC Badaló és az FC Som. A negyeddöntők párosításai: FC Badaló – FC Déda, FC Gecse – FC Nagybégány, FC Som – FC Gut, FC Jánosi – FC Remete. Az első mérkőzéseket augusztus 7-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik.