Kiesőhelyen telel a Hoverla
Nem sikerült szépen befejeznie az évet az Ungvári Hoverla labdarúgó-csapatának, mivel a 2015-ös esztendő utolsó tétmeccsén hazai pályán szenvedett vereséget Vjacseszlav Groznij csapata. A kárpátaljai együttes szombaton pótolta a korábban az önkormányzati választások miatt október végéről elhalasztott 12. forduló mérkőzését, amelyen az újonc FK Olekszandriját látta vendégül.
Az ua-football hírportál jelentése szerint a kárpátaljai megyeszékhelyen lévő Avangard stadionban mindössze 432 néző volt kíváncsi a túlnyomórészt a Dinamo Kijev harmadik-negyedik garnitúrájának számító kölcsönjátékosok idei utolsó ungvári fellépésére.
Félórányi lagymatag játékot követően a 32. percben Golenkov révén a vendégek szerezték meg a vezetést, amelyet még az első játékrész vége előtt az utóbbi hetek ungvári gólfelelőse, Hlebasz egalizált. Fordulás után is tovább folytatódott az unalmas mezőnyjáték, nagyon úgy nézett ki, hogy az egy ponttal mindkét fél meg lenne elégedve, de a slusszpoén mégis a végén csattant.
A találkozó utolsó percében egy vendégpróbálkozás során egy erősen meglőtt labda a büntetőterületen belül álló Luhtanov kezét érintette, amiért a mérkőzés játékvezetője büntetőt ítélt az Olekszandrija javára. Az ítéletvégrehajtó Zaporozsan lövését Rugyko kapus elsőre gyors vetődéssel hárította ugyan, de a kipattanó labdát Zaporozsan akrobatikus mozdulattal a hálóba jutatta.
A mérkőzést követő sajtótájékoztatón a vendégek mestere, az egykoron Ungváron is edzősködő Volodimir Saran arról beszélt, hogy szerinte csapata jogos 11-esből szerezte meg a három pontot érő találatot, míg Vjacseszlav Groznij, a Hoverla trénere nemes egyszerűséggel csak annyit mondott, hogy szó sem volt büntetőről, és a bírók amúgy is immár hetek óta azon mesterkednek, hogy ,,kicsinálják” a csapatát. A 2+2 sportcsatornán a forduló értékelésével foglalkozó sportműsorban Miroszlav Sztupar egykori FIFA-játékvezető is jogtalannak nevezte a büntető megítélését, hiszen, mint mondta, ebben az esetben nem a kéz kereste a labdát, így vétlen kezezésről volt szó.
Visszatérve Groznij mesterre, a mérkőzés értékelését követően a miatt is kifakadt, hogy Ungváron szinte nem járnak a szurkolók meccsre, és Sufricson kívül a csapatot senki nem támogatja. Mint mondta, februárban jár le a szerződése, és ilyen hozzáállás mellett komolyan el kell gondolkodnia a hogyan továbbról…
A forduló többi mérkőzései közül említést érdemel a nemrég még az első helyre pályázó Dnyipro zsinórban elszenvedett harmadik veresége, ami után Miron Markevics vezetőedző alatt is komolyan megingott a kispad. A Kárpáti Lviv ellen simán győztes listavezető Sahtar Donyeck soraiban Alex Teixeira ismét betalált, így a jelenlegi legjobb európai gólvágónak számító brazil csatár immáron 22 találatnál tart a bajnokságban.
Eredmények: Ungvári Hoverla – FK Olekszandrija 1-2, Sahtar Donyeck – Kárpáti Lviv 3-0, Metalurh Zaporizzsja – Dinamo Kijev 0-6, Dnyipro – Voliny Luck 0-1, Vorszkla Poltava – Zorja Luhanszk 0-2, Sztal Dnyiprodzerzsinszk – Olimpik Donyeck 1-0, Metaliszt Harkiv – Csornomorec Odessza 2-2.
A bajnoki tabellát a Sahtar Donyeck és a Dinamo Kijev egyformán 43 ponttal vezeti, harmadik a Zorja 34 pontal.
Az alsóházban a Harkivban döntetlent elért Csornomorec 10-re növelte pontjai számát, így jobb gólkülönbségének köszönhetően megelőzte az ugyanannyi ponttal a 13., kiesőhelyre visszacsúszott Hoverlát. Az utolsó helyen álló Metalurh Zaporizzsjának 3 pontjával teljesen reménytelen a helyzete.
(tamási)