Kikapott, de még feljutó helyen a Minaji FC

Nem tudta folytatni a hat mérkőzés óta tartó győzelmi sorozatát az ukrán másodosztályú labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában a Minaji FC, mivel Vaszil Kobin tanítványai egygólos vereséget szenvedtek a rivális Rukh Lviv otthonában.

A minaji együttes, bár minimális vereséget szenvedett idegenben, a csapat játéka mégsem volt túl bíztató a jövőre nézve. A találkozó egyetlen gólját Jurij Kopina szerezte az első játékrész 45. percében, ami három pontot ért csapata számára. A kárpátaljai gárda továbbra is őrzi a feljutást érő helyét a tabellán, de két fordulóval a bajnokság vége előtt még mindig öt egylet pályázik a három Premier Ligás hely egyikére. Az élmezőny tagjai közül nemcsak a Minaji FC botlott, az Agrobiznesz Volocsiszk is pontokat hullajtott hazai pályán a Mikolajiv ellen, a hazaiaknak csupán a 92. percben sikerült pontot menteniük.

A komoly Premier Ligás és nemzetközi kupás múlttal is rendelkező Metaliszt Harkiv már az előző fordulóban kiszállt a feljutásért való versenyből, ezúttal is csak döntetlent értek el hazai pályán a szintén nagymúltú Csernomorec Odessza ellen. Az Ingulec Petrove kiütéses győzelmet aratott a Kremin felett, és visszavette a tabella első helyét a Minajtól. A Voliny Luck a sereghajtó Cserkascsinát gyűrte le idegenben két góllal. Két körrel a vége előtt az Ingulec, a Minaji FC, az Agrobiznesz, a Voliny és a Rukh is nagy eséllyel küzdhet a dobogós helyek egyikéért.

A következő fordulóban a minajiak a nyolcadik helyen álló Kramatorszk vendégei lesznek, a Voliny a kilencedik helyezett Hirnyik-Szportot fogadja, az Ingulec a Rukh Lvivvel csap össze, az Agrobiznesz pedig Odesszában vendégszerepel a Csernomorecnél. A kárpátaljai csapat számára kötelező a győzelem, mivel az utolsó fordulóban feljutási rangadóra kerül majd sor, a Voliny Luck látogat a Minaj Arénába.

Az ukrán másodosztályú bajnokság 28. fordulójának eredményei:

Rukh Lviv – Minaji FC 1:0

Metaliszt 1925 Harkiv – Csernomorec Odessza 0:0

Metalurg Zaporizzsja – Prikarpattya Ivano-Frankivszk 1:0

Agrobiznesz Volocsiszk – Mikolajiv 2:2

Hirnyik-Szport – Kramatorszk 2:2

Balkani Zorja – Obolony Kijev 1:1

Cserkascsina – Voliny Luck 0:2

Ingulec Petrove – Kremin Kremencsuk 3:0

A tabella állása: 1. Ingulec 58 pont, 2. Minaji FC 56 p., 3. Agrobiznesz 54 p., 4. Voliny 54 p., 5. Rukh 54 p., 6. Metaliszt 48 p., 7. Obolony 48 p. […] 14. Balkani 23 p., 15. Metalurg 21 p., 16. Cserkascsina 7 p.

Kopasz Gyula
Kárpátalja.ma