Könnyed győzelemmel kezdett a brazil válogatott

A világklasszisokkal teletűzdelt brazil válogatott a védekezéséről híres Szerbia ellen kezdte meg a szereplését a 2022-es katari világbajnokságon csütörtök este.

Az első félidő elején egyértelműen Neymarék bizonyultak jobbnak, azonban a szorosan záró védelmen nem tudtak rést találni.

A folytatásban a Barcelona támadója, Raphina ugyan ziccerbe került, de az igen gyengére sikerült lövését könnyedén védte Vanja Milinkovic-Savic, így a felek gól nélkül vonultak az öltözőbe.

A második félidőben egyre inkább érvényesülni látszott a brazilok akarata. A 60. percben ugyan Danilo lövésénél még a kapufa kisegítette a szerbeket, de három perccel később Richarlison lövése már a hálóban landolt.

Az 1-0-s brazil vezetést követően a szerbek próbáltak egyenlíteni, azonban a fellazuló védelmüket kihasználva a seleção a 73. percben Richarlison káprázatos ollózó mozdulatát követően 2-0-ra növelte az előnyét.

Az utolsó húsz percben a brazilok akár több gólt is szerezhettek volna, azonban vagy a kapufa, vagy a kapus kisegítette a szerbeket, így 2-0-s dél-amerikai sikerrel ért véget a találkozó.

File József

Kárpátalja.ma