Lennox Lewis ismét beszólt Vitalij Klicskónak

A korábbi nehézsúlyú világbajnok Lennox Lewis szerint az idén júliusban 41 éves Vitalij Klicskón egyre inkább látszanak az öregedés jelei, és úgy érzi, David Haye-nek jó esélye lenne az ukrán óriás ellen.

Lennox Lewis – aki nemrég azt nyilatkozta, hogy a nehézsúly Klicskóék miatt halott – ismét kritizálta az ukrán testvérpár egyik tagját, ezúttal Vitalijt.

A 46 éves brit szerint a legutóbbi, Dereck Chisora elleni találkozóján is látszott, hogy Vitalij Klicsko egyre idősebb, az ukrán bunyós ugyanis igencsak kapkodott a levegő után. „Én már egy ideje mondogatom, hogy Vitalij mostanában igen nehézkesen mozog a lábain, és úgy tűnik, leginkább már csak a testméreteire alapozza a meccseit. A nagypapakor már egyértelműen ott kopogtat az ajtaján” – idézte a Profiboksz.hu Lewist, aki szerint honfitársának, David Haye-nek jó esélye lenne legyőzni az idősebb Klicsko fivért.

„Haye talán eredményes lehet a kevésbé jól mozgó Vitalij ellen. Meglepett, hogy Davidnek nem sikerült jobban teljesítenie Vlagyimir ellen, de mint tudjuk, sérült volt a lábujja. Így pedig, hogy nem volt százszázalékos, nem lett volna szabad elvállalnia azt a mérkőzést” – fogalmazott Lewis.

Lewis kilenc éve az ukrán testvérpár idősebbik tagja, Vitalij felett aratott győzelmével vonult vissza. Az összecsapáson Klicskónak csúnyán felrepedt a szemöldöke és az arca, emiatt a hatodik menetben leléptették.

Amatőrként kanadai színekben olimpiát nyert 1988-ban Szöulban, a hivatásosok között pedig 41-szer nyert (ebből 31-szer KO-val), kétszer kikapott, és egyszer döntetlent ért el.

 

forrás:origo.hu