Majdnem a teljes mezőnyt lekörözve nyert Hamilton Barcelonában

Max Verstappennek ezúttal csak egy Mercedest sikerült maga mögé utasítani, Hamilton ellen senkinek nem volt ellenszere.

Ahogyan azt Nagy Dani megjósolta a stúdióban, nem ez lett minden idők legizgalmasabb Spanyol Nagydíja. Ezúttal a Red Bull – Max Verstappen különítmény csak egyetlen Mercedest tudott levadászni, ráadásul már a rajtnál, ami után gyakorlatilag el is dőlt az első két pozíció sorsa.

Valtteri Bottas egy gyenge rajt után egy kicsit még küzdött a Racing Point versenyzőivel, de hamar „túltette” rajtuk magát, és ezzel a 3. hely sorsa is eldőlt. És a mezőnyé is…

Mindenki kört kapott ugyanis Hamiltontól a negyedik helytől kezdődően. Ritka dominancia, amire a Spanyol Nagydíjakon általában nincs is igazán ellenszer.

A Racing Point, mint már lekörözött vívott érdekes csatát a 4. és 5. helyért. Az előkelőbb pozícióban Sergio Pérez volt, de kapott 5 másodperces időbüntetést, és a csapattársa, Lance Stroll eléggé közel volt ahhoz, hogy megvívjon a helycsere nélküli előzésért. Sikeresen.

Itt már valahol egy Ferrarinak kellene küzdenie és ez így is volt az utolsó körökig. Ezúttal nem Charles Leclerc, hanem Sebastian Vettel vívott csatát egy előkelő ferraris pozícióért. A monacói már korábban „elvérzett” egy talán kerékvető okozta motorprobléma miatt, a németet viszont az egyre fogyó gumija fosztotta meg attól, hogy már itt említésre kerülhessen a neve. De így is csak a hetedik helyig csúszott vissza, ami már csak azért sem rossz helyezés (és megért egy nap versenyzője díjat is), mivel a 11. pozícióból várhatta a zöld jelzést. Carlos Sainznak sikerült könnyedén átverekednie magát a csúszkáló Ferrarin, de aztán az Albon, Gasly, Norris és Ricciardo különítmény már nem bírt Vettellel. A leggyengébb láncszem az éppen mögötte próbálkozó Albon volt, így a többiek egyáltalán nem is tudtak labdába rúgni.

Ahogyan senki más sem Lewis Hamilton ellen, aki ezzel 88. győzelmét szerezte, mellyel tovább növelte előnyét a világbajnokságban. Az autóból kiszállva elmondta, meglepte, hogy nem voltak gondjaik a gumikkal, és annyira rendben volt minden, hogy észre sem vette, hogy az utolsó körhöz érkezett a versenyben. Érdekes módon a legyőzött, 24 másodperces hátránnyal célba ért Verstappen sem volt igazán csalódott, úgy nyilatkozott, azzal, hogy megközölték a Mercedest, ma elérték a legtöbbet, ami kihozható volt a versenyből, így nagyon boldog az eredményével.

Most egy hét pihenőre megy a Forma-1, hogy aztán augusztus 30-án a spá-i pályán folytatódjon a világbajnoki küzdelem.