Megállíthatatlan a Beregvidék FC, már dobogón Kígyós együttese

A beregszászi járási labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában sem talált legyőzőre a beregszászi Beregvidék FC, akik ezúttal Szőlősvégardóban gáláztak, és ütötték ki 5:1-re a házigazda Teszlát. A fordulóban nem sok öröme akadt az ugocsai együtteseknek, mivel a Tiszakeresztúri FC is hazai pályán szenvedett 1:3-as vereséget a Kígyósi FC vendéglátójaként. A Beregszászban tízest kapó Mezővári FC hazai közönség előtt talált magára, és 2:2-es döntetlent értek el a forduló előtt még második helyezett Mezőgecsei Baktyanec ellen.

Fotó: Lőrinc Zsolt

Ismét sima győzelmet aratott a beregszászi Beregvidék FC, és ezzel továbbra is magabiztosan és veretlenül vezetik a járási pontvadászat tabelláját. A bajnoki cím legfőbb esélyese ezúttal Szőlősvégardóban lépett pályára, ahol meggyőző játékkal arattak fölényes sikert a hazaiak ellen. A Beregvidék FC 5:1-es diadala után immár húszgólos öt mérkőzést követően, és egy meccsel kevesebbet játszva is egy ponttal vezet a második helyre felkúszó Királyházai FC előtt, akik már két vereséget is elszenvedtek hat mérkőzés alatt (0:2 a Baktyanec ellen és 4:1 Tiszaújlakon). A királyházai együttes ezúttal fontos győzelmet aratott, mivel idegenben győzték le két góllal a Fancsikai FC csapatát (0:2).

A méretes pofonok és négy vereség után ismét pontot tudott szerezni a Mezővári FC, miután 2:2-es döntetlent játszottak több száz szurkolójuk előtt a nagybaktai-mezőgecsei alakulat ellen, akik a fordulót megelőzően még a tabella második helyén álltak. A Baktyanec ezzel a döntetlennel lecsúszott a negyedik helyre, de csak három pontra vannak lemaradva a listavezetőtől, és csupán kettőre az egy mérkőzéssel többet játszó királyháziaktól. A Tiszakeresztúri FC hazai pályán szenvedett kétgólos vereséget a remek formában futballozó kígyósiak ellen, akik újabb győzelmükkel felkapaszkodtak a dobogó harmadik fokára.

A rendkívül szoros és kiélezett bajnokság következő fordulóban a Beregvidék FC Tiszakeresztúr együttesét látja vendégül a Barátság Stadionban, a Kígyósi FC Fancsikát fogadja, Szőlősvégardó együttese Mezőgecsére látogat, Tiszaújlak pedig Mezővárival meccsel.

Beregszászi járási labdarúgó-bajnokság, 6. forduló:

Szőlősvégardói Teszla – Beregvidék FC 1:5

Tiszakeresztúri FC – Kígyósi FC 1:3

Mezővári FC – Mezőgecsei Baktyanec 2:2

Fancsikai FC – Királyházai FC 0:2

A bajnokság állása:

MérkőzésGYDVGólkülönbségPont
1.Beregvidék FC541020:513
2.Királyházai FC        640210:712
3.Kígyósi FC632114:711
4.Mezőgecsei Baktyanec FC53119:510
5.Fancsikai FC42024:66
6.Tiszaújlaki FC4112          10:104
7.Tiszakeresztúri FC5113 10:154
8.Szőlősvégardói Teszla FC5104 8:143
9.Mezővári FC6024 4:202

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma