Megyei kupa: tizenegy góllal nyert a Nagyszőlősi FC

Szerző: | 2021.07.05., 18:01 | Sport

Forrás: ffz.org.ua

A kárpátaljai megyei kupa nyolcaddöntőinek visszavágóin már visszafogták magukat az első körben nagy előnyt szerző csapatok, kivéve a Nagyszőlősi FC, akik ezúttal még egy lapáttal rátettek: 12:1-es győzelmet arattak a megye II-es Nagybereznai FC felett, így összesítésben 20:4-gyel meneteltek tovább a kupagyőzelemre is esélyes ugocsaiak. Az Ilosvai Buzsora minimális, 2:1-es győzelmet aratott hazai pályán az Unggesztenyési Csillag ellen, a Huszti FC Kőrösmező elleni összecsapását pedig ezúttal is elhalasztották.

Idegenbeli 8:3-as győzelmével már bebiztosította továbbjutását a Nagyszőlősi FC, de semmit sem bíztak a véletlenre a visszavágón sem, és megsemmisítő vereséget mértek a nagybereznai együttesre. A 13. percben Vaszil Kudelko és a később triplázó Mihajlo Csedrik góljaival már 2:0-ra vezettek a beregszászi járásiak, majd a 25. percben szépített a Nagybereznai FC (2:1). Ekkor nem gondolhatták a vendégek, hogy még tíz gólt kapnak, de Jaromir Loboda hét percen belüli triplája után már nagy bajban voltak. A félidő 8:1-es nagyszőlősi vezetéssel zárult, amihez a második játékrészben még négy találatot tettek hozzá a hazaiak. Loboda és Csedrik után Volodimir Varvarinec is mesterhármast szerzett, valamint Jurij Mesko és Olekszij Osztafijcsuk is eredményes volt (12:1).

Az Ungvári Sportiskola 7:0-s hazai győzelme után idegenben 2:1-re gyűrte le a Kincsesi Sólyom együttesét, ezzel simán továbbjutottak. Az Ilosvai Buzsora idegenbeli 3:0-s sikerét követően hazai közönség előtt 2:1-re nyert az Unggesztenyési Csillag ellen, így az ő továbbjutásuk sem forgott veszélyben egy percig sem. Az Irhóci FC csupán idegenben lőtt több góllal jutott tovább megye II-es riválisa ellen, mivel 2:2-es döntetlent játszottak hazai pályán a Kökényesi FC-vel. Az Alsókerepeci FC idegenbeli 7:1-es zakója után hazai pályán is sima, 2:0-s vereséget szenvedett a Rahói Kárpáti ellen, így a megye I-es vendégek is kettős győzelemmel meneteltek tovább a következő körbe.

A Polenai FC kétgólos előnyből várta a JJ Club elleni visszavágót, és ugyanilyen arányú győzelmet arattak hazai pályán is. A Felsődomonyai Medea szintén kétgólos győzelem után fogadta az Iványi Kalász csapatát, és meg is tartotta előnyét az Ung-vidéki gárda, mivel 2:2-es döntetlen született a visszavágón. A Kőrösmezei Hóvár és a Huszti FC összecsapása ismét elmaradt, így ennek a párharcnak még várni kell a győztesére. Ha az esélyesebbnek tartott husztiak sikerrel veszik a párharcot, akkor a legjobb nyolc között csupán a nyolc megye I-es együttes marad.

A negyeddöntő párosításai a következők: Ungvári Sportiskola–Nagyszőlősi FC, Ilosvai Buzsora–Irhóci FC (Vilhivci), Rahói Kárpáti–Polenai FC, Felsődomonyai Medea (Onokivci)–Huszti FC/Kőrösmezei Hóvár.

Megyei kupa, nyolcaddöntő, visszavágók:

Nagyszőlősi FC–Nagybereznai FC 12:1

Kincsesi Sólyom–Ungvári Sportiskola 1:2

Ilosvai Buzsora–Unggesztenyési Csillag-SPAR (Linci) 2:1

Irhóci FC (Vilhivci)–Kökényesi FC (Ternovo) 2:2

Alsókerepeci FC–Rahói Kárpáti 0:2

JJ Club (Nagyszőlős)–Polenai FC 0:2

Felsődomonyai Medea–Iványi Kalász 2:2

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This