Milák Kristóf

Milák Kristóf világcsúccsal aranyérmes 200 méter pillangón

Milák Kristóf címét megvédve világcsúccsal aranyérmet nyert a 200 méteres pillangóúszást kedden a budapesti vizes világbajnokságon.    

A 22 éves magyar versenyző, a szám olimpiai bajnoka, világcsúcstartója és Európa-bajnoka 2019-es kvangdzsui rekordját (1:50.73) megjavítva, 1:50.34 perces idővel csapott célba.

A szám másik magyarja, Kenderesi Tamás 1:55.20-szal a hatodik lett.    

A vb előtt kevés olyan szám volt, aminek aranyérmét szinte előre ki lehetett volna osztani, a férfi 200 méter pillangó azonban ilyen volt, és a Honvéd klasszisa ismét bizonyította, hogy messze riválisai előtt jár.    

Milák a hétfői előfutamban láthatóan nem erőltette meg magát, de így is bő fél másodperccel volt gyorsabb mint legközelebbi ellenfele, aztán az esti elődöntőben erődemonstrációt tartott, minden idők kilencedik legjobb úszásával (1:52.39) szerezte meg a keddi fináléban a legjobbnak járó 4-es pályát.    

A riói olimpián 2016-ban ebben a számban szerzett bronzérmével berobbanó Kenderesi mindkét hétfői úszása alkalmával fantasztikus hajrájának köszönhetően jutott tovább, különösképpen az elődöntőben repesztett 29.05-ös utolsó ötven métere volt emlékezetes.    

A keddi fináléban a zsúfolásig megtelt Duna Arénában Milák ezúttal már az első pillanattól kezdve uralta a mezőnyt, az első fordulónál közel fél másodperccel volt jobb világcsúcsánál a különbség pedig csak nőtt az órához képest. Végül az utolsó métereken csak a digitális vonallal versenyzett és végül győzött. Kenderesi szokásával ellentétben ezúttal erősebben kezdett, de így nem tudta a tőle megszokott hajrát hozni és a hatodik lett.    

A hazai rendezésű viadalon a magyar küldöttség első dobogós helyezését szállító Milák a magyar úszósport történetének 33. nagymedencés világbajnoki aranyát szerezte.    

Eredmények:

férfi 200 méter pillangó, világbajnok:

1. MILÁK KRISTÓF 1:50.34 perc – világcsúcs
2. Léon Marchand (Franciaország) 1:53.37
3. Honda Tomoru (Japán) 1:53.61
…6. KENDERESI TAMÁS 1:55.20

Forrás: MTI

Nyitókép: MTI/Illyés Tibor