Munkács FC

Nagyszőlősi döntőbe jutás és ungvári döntetlen a rivális otthonában

Legnagyobb riválisát legyőzve jutott a kárpátaljai labdarúgó megyei Téli Kupa döntőjébe a Szőlős FC. A nagyszőlősi együttes büntetőpárbaj után ejtette ki a Munkács Futball Akadémia csapatát, a döntőben pedig a Medeát búcsúztató Kökényesi FC-vel találkoznak. Az ukrán harmadosztályú labdarúgó-bajnokság listavezetője, az Ungvári FC közvetlen üldözője, a Dinaz Visgorod otthonában játszott 1:1-es döntetlent, így Volodimir Vaszjutik együttese megtartotta vezetőhelyét a tabellán.

A döntőnek is beillő elődöntő egyik mérkőzésén a Munkácsi MFA derceni bázisán fogadta a Szőlős FC gárdáját. Az Ukrán Amatőr-bajnokságban szereplő munkácsiak Illja Zapadnyuk találatával már a 9. percben megszerezték a vezetést, az egy osztállyal alacsonyabban rangsorolt, megyei élvonalban futballozó nagyszőlősiek ellen. Zapadnyuk bár kihagyta a csapata számára megítélt büntetőt, a kipattanót már értékesíteni tudta. A vendégeknek az 54. percben sikerült egyenlíteniük Mihajlo Csedrik révén (1:1), az eredmény pedig ezután már nem változott, így jöhettek a tizenegyesrúgások. A munkácsiak közül a második rúgó, Pilip Kolycun hibázott, míg a nagyszőlősiek az összes büntetőjüket értékesítették, ezzel pedig bejutottak a Téli Kupa döntőjébe, ahol a Huszti FC-t is búcsúztató Kökényesi FC (Ternovo) lesz az ellenfelük. A Kökényesi FC az elődöntő másik mérkőzésén a Felsődomonyai Medeával (Onokivci) csapott össze, ahol az Ung-vidéki együttes uralta a mezőnyt, és a 65. percig vezettek is. A kökényesiek előbb egyenlítettek, majd hősiesen állták a Medea rohamait, végül a 94. percben a győztes gólt is megszerezték. A megyei másodosztály keleti csoportjában szereplő csapat 2:1-es győzelmével története során először jutott be a megyei Téli Kupa fináléjába.

A feljutásért harcoló csapatok rangadóján az Ungvári FC Kijev megyébe látogatott a Dinaz Visgorodhoz. Az első játékrészben valamivel aktívabban futballoztak a hazaiak, és több veszélyes helyzetet is kialakítottak, az ungváriak pedig leginkább kontratámadásokra voltak berendezkedve. A 0:0-s első félidőt követően az 58. percben megszerezte a vezetést a hazai csapat Brizcsuk révén, de nem örülhettek sokáig az előnynek, mivel az ungváriak csapatkapitánya, Pukánics Adrián egyenlített a 83. percben. Pukánicsnak ez volt a nyolcadik gólja a bajnokságban, emellett pedig hét gólpasszt is kiosztott már a 37 éves ugocsai veterán. A megyeszékhelyi gárda 14 fordulót követően 32 pontjával vezeti a harmadosztály A csoportját, de szoros az élmezőny, mivel a Dinaznak is 32 pontja van, a Pogyillja Hmelnickij pedig 31 pontjával szintén favoritnak számít. A következő fordulóban a hetedik helyen álló Bukovina Csernyivcit fogadja az Ungvári FC, majd ezt követően a hatodik helyezett Csajka látogat az Avangard Stadionba.

Kárpátaljai megyei Téli Kupa, elődöntők:

Munkácsi MFA – Szőlős FC (Nagyszőlős) 1:1, büntetők után 3:5

Felsődomonyai Medea (Onokivci) – Kökényesi FC (Ternovo) 1:2

Ukrán harmadosztályú labdarúgó-bajnokság, 14. forduló:

Dinaz Visgorod – Ungvári FC 1:1

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma