NB I: kikapott a Kispest, döntetlennel kezdett a Vasas és az Újpest

A labdarúgó NB I 2022–2023-as idényének első mérkőzésén az olasz bajnok AC Milant is legyőző Zalaegerszegi TE 1:0-ra legyőzte idegenben a Budapest Honvédot. A kék-fehérek folyamatos letámadással, illetve két gyors támadójukkal rendre zavart okoztak a kispestiek védelmében, és megérdemelten nyertek. Nem született gól a két újonc, a Kecskeméti TE és a vendég Vasas összecsapásán. A hazai csapat Sági kiállítása miatt több mint egy félidőt emberhátrányban játszott. A mérkőzésen a nagydobronyi Hidi M. Sándor nem lépett pályára. Az Újpest hazai pályán 1:1-es döntetlent játszott a Mezőkövesddel, a vendégek csapatában a tekeházai Vajda Sándor végigjátszotta a találkozót.

A Honvéd-ZTE találkozón gólnélküli, egy-egy helyzetet hozó első játékrészt követően a második félidőből csupán másfél perc telt el, és a Zalaegerszeg Meshack Ubochioma révén megszerezte a vezetést (0:1). Ennek következtében a hazaiak is aktivizálták magukat, mert tíz percen belül Zsótér Donát és Tamás Krisztián is egyenlíthetett volna; előbbi lövése nyomán a labda a kapu mellé ment, utóbbinál pedig Demjén Patrik védett. Egy pillanatra úgy is tűnt, az 59. percben egyenlítenek a hazaiak, mert Vidar Jónsson gyönyörű gólt szerzett, csakhogy a gólpasszt adó Richlord Ennin kézzel vette le a labdát. Ezután mindkét oldalon voltak még helyzetek, de több gól már nem született, így a ZTE megnyerte az új bajnoki idény első mérkőzését.

A Kecskemét–Vasas találkozón kiegyenlített mezőnyjátékot láthattunk, amikor az első félidő végén a gólhelyzetben kitörő Radó Andrást Sági Milán szabálytalanul állította meg, Erdős József azonnal kiállította a hazaiak védőjét. Ennél jóval komolyabb belépőért, még a VAR-vizsgálat után sem kapott lapot a fővárosiak játékosa, Pátkai, aki brutális talpalást úszott meg. büntetlenül. Ezt követően előbb Uros Djuranovics lépett ki – Jova Levente kivetődve mentett –, majd Szuhodovszki Soma lőtt távolról nem sokkal a jobb felső sarok mellé, azaz két kecskeméti lehetőséget jegyezhettünk föl a kiállítást követően. A Vasas nem tudta beszorítani a házigazdát a kapuja elé, a KTE pedig szervezetten és lelkesen védekezett, akaratos játékával egy pontot szerzett tíz emberrel is. Az angyalföldieknél a kispadról nézhette végig társai szenvedését a nagydobronyi Hidi M. Sándor, akinek még egy hetet biztosan várnia kell első élvonalbeli pályára lépésére.

Az Újpest–Mezőkövesd mérkőzés első percében a vendégek támadója, Molnár Gábor nagy helyzetben rontott, a hazaiaknál pedig kifejezetten aktívnak mutatkozott a nyáron érkező Matija Ljujics, valamint a 22 éves Katona Mátyás. A magyar játékos meg is szerezte a vezetést az újpestieknek (1:0). Abdoulaye Diaby duplázhatta volna meg az előnyt, fejese után azonban a labda a jobb oldali kapufán csattant. A fordulás után, az 54. percben Miroszlav Bjelos senkitől sem zavartatva vezethette a labdát a kövesdi kapura, de ziccerben flegmán a jobb oldali kapufa mellé lőtt. Rá is fizetett az újpesti csapat a helyzet elpuskázására, Marin Jurina fejelt a hálóba tanítani valóan, miután lerázta magáról emberét, Marten Kuuskot (1:1). Hamar vezetéshez juttathatta volna ismét az Újpestet Bjelos, Tordai Árpád azonban lábbal hárított. Az eredmény ezután már nem változott, maradt a döntetlen. A vendégeknél végig a pályán volt a kárpátaljai Vajda Sándor, aki hasznos játékával hozzájárult csapata fontos pontszerzéséhez.

Magyar labdarúgó OTP Bank Liga, 1. forduló:

Budapest Honvéd–Zalaegerszegi TE 0:1

Kecskeméti TE–Vasas 0:0

Újpest FC–Mezőkövesd Zsóry 1:1

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma

Nyitókép: mlsz.hu