Nem fognak megtérülni a 2012-es EB költségei

Viktor Janukovics ukrán államfő elismerte, hogy a 2012-es EB rendezésére fordított költségek nem fognak megtérülni.

Ugyanakkor elmondása szerint a kiépített infrastruktúra nem csak egy nemzedéket fog szolgálni.

Az államfő megjegyezte, hogy a 2012-es EB kapcsán az infrastruktúra kiépítésére Ukrajna már 35 milliárd hrivnyát költött, ami aligha fog megtérülni csupán egy futball bajnokság alatt – írja a Podrobnosti.ua internetes hírportál.

„Egyelőre nem tudni mennyit is fogunk ezen keresni. Körülbelül 35 milliárd hrivnyát fektettünk az infrastruktúrába. Ez nem térül meg egy bajnokság alatt, azonban ez nem csak egy nemzedék javára lesz” – mondta Janukovics március 21-én vallási szervezetek vezetőivel való találkozója során.

Az államfő kifejezte azon meggyőződését, hogy a futballcsapatok és a szurkolók itt tartózkodásuk alatt valutát hagynak az országban. „Mivel minden szolgáltatást hrivnyáért lehet igénybe venni ezért a valutát hrivnyára kell majd váltaniuk” – mondta az államfő.

Korábbi közlések szerint a 2012-e s EB kapcsán Ukrajna 1 milliárd dollár többletbevételre számíthat.

A 2012-es Európa labdarúgó-bajnokságot Ukrajnában és Lengyelországban rendezik június 8 és július 1 között. A mérkőzésekre Varósban Wroclawban, Gdanskban, Poznanban, Harkivban, Lembergben, Donyeckben és Kijevben kerül sor.

 

forrás:karpatinfo.net