birkózás

Nem indulhatnak az oroszok és a fehéroroszok a budapesti birkózó Eb-n

A Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) sem engedi indulni az égisze alá tartozó versenyeken az orosz és fehérorosz sportolókat, akik így nem lesznek jelen a budapesti Európa-bajnokságon sem.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint az UWW szerdán határozatlan időre hozta meg az intézkedést, folyamatosan követve az ukrajnai orosz invázió alakulását. Egyelőre két világverseny érintett, a jövő héten zajló plovdivi U23-as Európa-bajnokság, valamint a március 28. és április 3. között a budapesti BOK-csarnokban sorra kerülő felnőtt kontinensviadal.

Bacsa Péter, az UWW vezető testülete, a büró magyar tagja – egyben a hazai szakszövetség (MBSZ) ügyvezető alelnöke – elmondta, hogy az oroszok már eleve nem neveztek az Eb-kre, a fehéroroszok nevezéseit pedig visszavonták. Mihail Mamiasvili, az orosz szövetség egykori olimpiai, világ- és Európa-bajnok elnöke pár napja, még a felfüggesztés ténye előtt jelezte az oroszok szinte biztos távolmaradását.

A háború sújtotta ukránok részvétele egyelőre bizonytalan, hiszen férfi versenyzőik hadkötelesek, a nők ugyan nem, de ebben a helyzetben nagyon nehezen tudnának felkészülni és elutazni a helyszínekre.

A büró maratoni online ülésén a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hétfői felhívásának megfelelően törölték az idei versenynaptárból az oroszországi és fehéroroszországi eseményeket.

Forrás: MTI