Nemzetek Ligája: háromgólos ukrán vereség Skóciában

A labdarúgó Nemzetek Ligája B-ligájának 1. csoportjában Skócia hazai pályán 3–0-ra legyőzte Ukrajnát, ezzel átvette a vezetést a négyes élén.

A Skócia–Ukrajna mérkőzést eredetileg június 4-én játszották volna, de a vb-pótselejtezők miatt nem tudták megrendezni. A két együttes éppen egymás ellen mérkőzött a pótselejtezőben, akkor az ukránok 3–1-re győztek. Igaz, később a vb-részvételről döntő találkozót Wales ellen elveszítették. Az újabb skót-ukrán találkozón az ukránok óriási lépést tehettek volna a csoportelsőség és ezzel együtt a feljutás felé, ha idegenben győztek volna, ami nem sikerült.

A skótok jobban játszottak az egész mérkőzésen, az ukránok pedig sokáig remekül védekeztek. A 70. percben azonban jött John McGinn, és bevette a vendégek kapuját (1-0). Tíz perccel később Lyndon Dykes is eredményes volt. A 87. percben Dykes ismét betalált, így a hazaiak teljesen megérdemelt 3–0-s győzelmet arattak. A Ferencvárosból a Sahtarba átigazoló Olekszandr Zubkov a 83. percben lépett pályára csereként. A skótok győzelmükkel átvették a vezetést az ukránoktól két fordulóval a vége előtt.

A magyar labdarúgó-válogatott péntek este Németországban lép pályára az A liga 3. csoportjának 5. fordulójában, hétfőn pedig Olaszországot fogadják a Puskás Arénában. Magyarország 7 ponttal vezeti csoportját a 6 pontos németek, az 5 pontos olaszok és a 2 pontos angolok előtt.

Nemzetek Ligája, B divízió, 1. csoport:

Skócia – Ukrajna 3-0

A csoport állása:

  1. Skócia 9 pont 9-4
  2. Ukrajna 7 pont 5-4
  3. Írország 4 pont 4-3
  4. Örményország 3 pont 2-9

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma

Fotó: AFP