Nyolcgólos meccs Angliában, hatgólos kiütés az olaszoknál

A már bajnok Liverpool hazai pályán 5:3-ra győzte le a tabellán negyedik Chelsea gárdáját az angol labdarúgó Premier League 37. fordulójának rangadóján.

A hazaiak kétszer is vezettek már három góllal, de a londoni Kékek nem adták fel, a szebbnél szebb találatokat hozó meccsen, amely után a Liverpool átvehette a Premier League-trófeát, amit harminc év után emelhettek a magasba. A Vörösök ezzel történetük huszadik bajnoki serlegét vehették át, amivel beérték a szintén húszszoros bajnok Manchester United csapatát.

Keita, Alexander-Arnold és Wijnaldum találataival már három góllal is vezetett a bajnok, aztán Giroud szépített. A második játékrészben Firmino ismét háromgólosra növelte a hazaiak előnyét, de Abraham és Pulisic góljaival ismét felzárkózott a Chelsea. Az ötödik liverpooli gólt Oxlade-Chamberlain szerezte a 84. percben, amivel eldöntötte a mérkőzés végkimenetelét és bebiztosította csapata sikerét. A londoni Kékek így nem biztosították be Bajnokok Ligája-indulást érő pozíciójukat, ehhez a hétvégi zárófordulóban egy döntetlen is elegendő lesz számukra a Wolverhampton ellen.

A Manchester United hazai pályán 1:1-es döntetlent játszott a West Ham Uniteddel. A vendégek a pontszerzéssel bebiztosították élvonalbeli tagságukat a következő idényre, a Bajnokok Ligája-indulásért küzdő Vörös ördögök pedig feljöttek a harmadik a helyre. Az immár húsz tétmérkőzés óta veretlen Manchester United BL-szereplése az utolsó körben dől el, amikor éppen közvetlen riválisa, a jelenleg ötödik Leicester City otthonában lép pályára, a mostani pontszerzéssel a döntetlen a Manchesternek kedvezne a rangadón.

Az olasz Serie A 35. fordulójában nagy meglepetésre a Napoli csapata vereséget szenvedett a Parma vendégeként, az Inter pedig gólnélküli döntetlent játszott hazai pályán a Fiorentina ellen. Vereségével az Inter lecsúszott a második helyről, mivel az Atalanta tíz emberrel is győzni tudott a Bologna ellen. Az AS Roma hat góllal ütötte ki idegenben a Spal csapatát.

Az angol Premier League 37. fordulójának eredményei:

Liverpool – Chelsea 5:3

Manchester United – West Ham United 1:1

Aston Villa – Arsenal 1:0

Watford – Manchester City 0:4

Wolverhampton Wanderers – Crystal Palace 2:0

Brighton – Newcastle United 0:0

Sheffield United – Everton 0:1

Tottenham Hotspur – Leicester City 3:0

Bournemouth – Southampton 0:2

Norwich City – Burnley 0:2

A tabella állása: 1. Liverpool 96 p., 2. Man. City 78 p., 3. Man. United 63 p., 4. Chelsea 63 p., 5. Leicester 62 p. […] 18. Watford 34 p., 19. Bournemouth 31 p., 20. Norwich 21 p.

Az olasz Serie A 35. fordulójának eredményei:

Atalanta – Bologna 1:0

Sassuolo – AC Milan 1:2

Parma – Napoli 2:1

Inter – Fiorentina 0:0

Lecce – Brescia 3:1

Sampdoria – Genoa 1:2

Spal – AS Roma 1:6

Torino – Verona 1:1

A tabella állása: 1. Juventus 80 p., 2. Atalanta 74 p., 3. Inter 73 p., 4. Lazio 69 p., 5. AS Roma 61 p. […] 18. Lecce 32 p., 19. Brescia 24 p., 20. Spal 19 p.

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma