Olimpia: Gyurta és Jakabos döntős, Káté a legjobb 16 között

Gyurta Dániel bejutott a 200 m mell, Jakabos Zsuzsanna a 200 m pillangó fináléjába a londoni olimpia kedd esti úszóprogramja során, az ökölvívó Káté Gyula pedig délután egyiptomi riválisa legyőzésével továbblépett a nyolcaddöntőbe.
Úszásban Hosszú Katinka a 200 m pillangó elődöntőjében és a 200 m vegyes döntőjében is érdekelt volt, előbbi számban nem sikerült bejutnia a fináléba, 9. lett, utóbbiban pedig – alig egy órával később – nyolcadikként csapott célba.
Káté még délután 16-10-re verte egyiptomi riválisát, s a következő körben az olasz Vincenzo Mangiacapre ellen bokszol majd.
A vitorlázó Berecz Zsombor (Laser) a 23., a szörfös Detre Diána a 16., a szintén szörfös Gádorfalvi Áron a 33. helyen áll a keddi futamok után.
A nap korábbi szakaszában a magyar férfi kézilabda-válogatott második csoportmérkőzésén 22-19-re nyert a Koreai Köztársaság csapata ellen, míg a Kemény Dénes irányította, címvédő férfi vízilabda-válogatottnak nem sikerült javítania: ezúttal a montenegróiaktól kapott ki 11-10-re. A magyarokat a nyitókörben a szerbek győzték le 14-10-re.
A könnyűsúlyú kétpárevezősök között szereplő Hirling Zsolt, Varga Tamás kettős második lett keddi reményfutamában, így bejutott a csütörtöki középdöntőbe, azaz a legjobb 12 közé.
A cselgáncsozók 81 kg-os kategóriájában szereplő Csoknyai László az első mérkőzésén magabiztosan nyert, ám ezután értékelhető akció nélküli összecsapáson, két intésért járó jukóval kikapott a világbajnoki címvédő dél-koreai Kim Dzse Bumtól, s helyezetlenül zárt.
A teniszező Babos Tímea is búcsúzott: a magyar játékos a hetedik helyen kiemelt német Angelique Kerbertől szenvedett vereséget két sima szettben, 6:1, 6:1-re.
Forrás: MTI