F1, Forma 1, Lewis Hamilton,

Orosz Nagydíj: Hamilton rekordkörrel a pole pozícióban

Max Verstappennek sikerült megakadályozni a kettős Mercedes elsőséget, miután Valtteri Bottas hibázott a gyorskörén.Nagyon erősen, az első 1:33 belüli körrel kezdte meg az Orosz Nagydíj időmérő edzését a mercedeses Valtteri Bottas, akinek híresen fekszik a pálya. Olyannyira, hogy jó sokáig senki nem tudott hozzá képest egy másodpercen belülre kerülni. Márkatársa, Lewis Hamilton első körét elvették, miután átvágta a második kanyar sikánját, de később persze felzárkózott, némi bizonytalanság után három tizedre tudta megközelíteni a regnáló bajnok a csapattársát.

Sokat nem változott a helyzet a Q1 végére, kicsit közeledtek a lemaradók, akik közül talán Danyiil Kvjat számára a hazai levegő kicsit könnyebbé tette megfelelő ív megválasztását, hiszen 8 tizedes hátránnyal a 3. legjobb időt autózta az orosz. A Ferrari nagyot mentett a végén, épp a kieső korlátnál állt meg mindkét vörös autó, Charles Leclerc a 14., Sebastian Vettel a 15. helyet tudta megcsípni. Előttük végzett a williamses George Russell, aki így F1-es pályafutása alatt továbbra is veretlen az időmérőn a csapattárssal való összehasonlításban.

A williamses Nicholas Latifi mellett a két Haas és a két Alfa Romeo távozott, a közönségkedvenc Kimi Räikkönen be is mutatott egy piruettet, miután az első sikánnál úgy döntött, hogy bár kicsit túlengedte a féktávon, egy igazi versenyzőnek nem illik levennie a gázról a lábát.

A Q2-ben rögtön láttunk egy hétvégi időjavítást Lewis Hamiltontól és egy hibát Valtteri Bottastól. Előbbi az élre került, de mint kiderült, a kiváló időhöz kellett egy kis pályaelhagyás az utolsó kanyarban, ami ugye szabálytalan. Így viszont meglepetésre a renault-s Daniel Ricciardo ugrott az élre, ráadásul olyan idővel, ami négy tizedmásodperccel gyorsabb volt Bottas Q1-es legjobbjánál.

Az etap közepénél a sorrend: Ricciardo, Sainz, Perez, Bottas, Norris, Gasly, Verstappen, Ocon, Leclerc és Kvjat volt az első tízben.

Valtteri Bottas kezdte meg a felzárkózást, a finn a 2. helyre jött fel, míg Lewis Hamilton autójában láthatóan egy legjobb kör volt benne, de egyszer csak csattant az egyik Ferrari. Sebastian Vettel csapta oda az autóját, és rögtön előkerült a piros zászló.

Mindez azt jelentette, hogy mindenki, beleértve Hamilton is elvesztette a lehetőségét a javításra. Legalábbis, míg újra el nem indítják az időmérőt. Két perc tizenöt másodperc maradt, amibe bele kellett, hogy férjen, hogy a megmaradt mezőny felérjen a célvonalhoz és elkezdjen egy utolsó gyorskört.

Lance Stroll a 12. helyen állt ekkor, és bár kijött a felsorakozásnál, végül a csapata visszatolta a garázsba, így ő már Sebastian Vettel mellett biztos kiesővé vált, még mielőtt leintették volna az etapot.

Szűkös volt a felérés, ketten, Carlos Sainz és Sergio Pérez nem is tudott már gyorskört menni. Azok közül sem mindenki nyert sokat, akiknek sikerült az utolsó kört megfutni. A gumikat nehezen tudták felmelegíteni ennyi várakozás után, így például Max Verstappen be sem fejezte mért körét a lágy gumin, hogy közepesen tudjon majd rajtolni, de Charles Leclerc meg nem tudott annyit javítani, hogy tovább jusson. A monacói remegő kezekkel szállt ki az autójából, olyan mérges volt az eredményét látva.

Nem úgy Daniel Ricciardo, aki végül megtartotta első helyét így az időmérő közepén.

Az ausztrál aztán az utolsó szakaszban is az élen kezdett egy picivel gyengébb, de meghatározó idővel. Legalábbis először úgy tűnt, hogy meghatáorzó, de aztán jött Lewis Hamilton és lesöpört mindenkit. 1:31.391-gyel közel egy másodperces előnyt hozva az élre állt a Mercedes bajnoka.

Itt már egyértelművé vált, hogy ismét csak egy kis álmodozás volt a mezőny számára, hogy a német mára képviselőin kívül bárki is odaférhet az első helyre. Bottas hét tizedre maradt le másodikként, majd jött Verstappen, Ricciardo, Perez, Sainz, Ocon, Albon, Gasly és Lando Norris.

Így futottak neki az utolsó lehetőségnek, ahol Lewis Hamilton pályacsúccsal megszerezte a pole-t, miközben márkatársa minimális hiba mellett lemaradt arról, hogy hozza a kettős Mercedes elsőséget. Közéjük Max Verstappen ékelődött be.

Sergio Pérez állhat majd fel a rajtrács negyedik helyére, őt a Q2 nyertese, Daniel Ricciardo követi majd, utánuk pedig Carlos Sainz, Esteban Ocon, Lando Norris, Pierre Gasly és Alexander Albon következik az első 10 helyen.

Fontos, hogy a vasárnapi futam a szokásosnál jóval korábban, 13:10-kor startol majd, a felvezető műsorunk pedig 12:30-kor kezdődik az M4 Sporton és itt az m4sport.hu-n.

Forrás: m4sport.hu