Pingpongverseny Guton

Megszervezték a zöld asztal szerelmesei a soros asztalitenisz-bajnokságot Guton. Peres László és Dóka László vállalták magukra a szervezés gondjait, míg a díjakat Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke biztosította.

A verseny vasárnap délelőtt kezdődött és késő délután ért véget. A benevezett 15 felnőtt és 6 gyerek színvonalas mérkőzéseket vívott a jelenlévő szurkolók biztatása mellett.

A verseny győztese Peres Bertalan lett, aki már nem egy ízben hódította el a serleget. Második helyen Orosz Gyula, a harmadikon pedig Nagy Attila végzett, akik Sin Józseftől és Peres Lászlótól vehették át a felajánlott díjakat.

Az iskolások között Jaró István győzött, és a többi iskoláskorú versenyzővel együtt könyvjutalomban részesült.

sj

Kárpátalja