Június 6-án a tizenegyedik fordulóval félidejéhez érkezett a megyei labdarúgó-bajnokság alsó osztálya.
A játéknapon a nyugati csoport éllovasa, az FC Nagybégány a Munkácshoz közeli Beregrákoson lépett pályára. A tabellát tekintve a mérkőzés országos egyesnek ígérkezett, ám a beregrákosi együttesnek az előző fordulóban az FC Baranya otthonában aratott kétgólos győzelmét figyelembe véve már korántsem tűnt olyan biztosnak a Beregvidéki gárda győzelme. Az összecsapás első félidejében a nagybégányiak akarata érvényesült: a vendégek teljes egészében uralták a játékot a mérkőzésnek ebben a szakaszában. S bár több helyzetet is kialakított a listavezető, azonban csak egy gólt sikerült szereznie. Egy szabadrúgást Babics Adrián bombázott védhetetlenül a hosszú felsőbe. Még a szünet előtt könnyedén megduplázhatták volna előnyüket a bégányiak, ám Olekszandr Zubánics három méterről a hazaiak kapusát lőtte telibe a labdával. A térfélcserét követően a rákosiak átvették a játék irányítását, egyre többször sikerült veszélyes támadásokat vezetniük. Az egyik ilyen hazai roham végén a piros-feketében játszó vendégek csak szabálytalanság árán tudták megfékezni az ellenfelet saját tizenhatosukon belül, amiért a mérkőzés játékvezetője tizenegyest ítélt. A házigazdák pedig éltek a kínálkozó lehetőséggel és kiegyenlítették az állást. A hátralévő időben mindkét félnek lett volna lehetősége egy győztes találat megszerzésére, ám a végjátékban már nem koncentráltak kellőképpen a támadók, így maradt a játék alapján igazságosnak mondható 1:1-es döntetlen.
A hétvégén lett volna az Ung-vidéki rangadó, ahol a tabella második helyén álló koncháziak a dobogó legalsó fokát elfoglaló baranyaiakat látták volna vendégül, ám ezt a találkozót augusztus 17-re halasztották. Az élmezőny többi tagja közül az FC Lokomotiv minimális 1:0-s győzelmet szerzett Beregkisfaluddal szemben, míg a hosszú fordulók óta nyeretlen FC Déda hazai pályán gólzáporos 5:0-s diadalt aratott Horlyó legjobbjai felett. Még ennél is nagyobb arányú győzelmet ünnepelhettek Kincsesen, ahol a helyi kedvencek megsemmisítő 6:0-s vereséget mértek a sereghajtó Kárpáti Felsőkerepecre. A legtöbb találat ezen a játéknapon mégsem itt, hanem Nagybereznán születet. Az utolsó előtti helyen álló házigazdák ugyanis az őket egyetlen hellyel megelőző perecsenyieket 4:3-ra verték egy fordulatokban és gólokban egyaránt gazdag összecsapáson.
Az ifi csapatok eredményei, nyugati zóna: FC Nagyberezna – FC Kárpáti Perecseny 1:6, FC Beregkisfalud – FC Lokomotiv Csap 1:2, FC Beregrákos – FC Nagybégány 2:5, FC Vityáz Koncháza – FC Baranya augusztus 17-én játszák, FC Szokil Kincses – FC Kárpáti Felsőkerepec 8:1, FC Déda – FC Viola Horlyó 0:1.
A keleti zóna eredményei, zárójelben az ifi csapatok: FC Viktórija Tiszafejéregyház – FC Visk 1:4 (8:1), FC Kopány Felsőveresmart – FC Kárpáti Rahó 3:2 (3:5), FC Kiszva Kaszómező – FC Péterfalva 2:0 (1:1), FC Kárpáti Dombó – FC Irhóc 1:5 (5:1), FC Jalinka Nagybocskó – FC Sztart Ötvösfalva 3:0 (11:1), FC Kökényes – FC Hoverla Kőrösmező 1:5 (3:3).