Rangos állami kitüntetést kapott Szerhij Rebrov

Ukrajna köztársasági elnöke, Volodimir Zelenszkij, az Ukrán Köztársasági Érdemrend II. fokozatával tüntette ki Szerhij Rebrovot, a Ferencvárosi TC labdarúgócsapatának vezetőedzőjét. Ukrajna függetlenségének napján, augusztus 24-én az ünneplés és a megemlékezések mellett kiosztásra kerültek a különböző állami kitüntetések is, melyek közül Rebrov kapta az egyiket, munkásságának elismeréséért – adta hírül az FTC hivatalos honlapja (fradi.hu).

– Nagyon büszke vagyok rá, hogy a szülőhazám köztársasági elnöke szívén viseli az ukrán sportéletet. Örülök, hogy a külföldi munkásságommal is példát mutathatok az ukrán embereknek, hogy érdemes keményen dolgozniuk. Nem csak a sikerről van itt szó, hanem arról, hogy miként képviselem a hazámat külföldön. Nagyon örülök ennek az elismerésnek. Továbbra is azon leszek, hogy a lehető legjobban szolgáljam az országomat – nyilatkozta a FradiMédiának Szerhij Rebrov.

Az ukrán vezetőedzővel már két bajnoki címet nyert a Ferencváros, és a legutóbbi szezonban az Európa Liga csoportköréig vezette csapatát a szakember. Az aktuális Bajnokok Ligája kiírásban már második ellenfelét gyűrte le a zöld-fehér alakulat, a svéd bajnok Djurgarden után a jóval esélyesebbnek tartott 51-szeres skót bajnok Selticet ejtették ki idegenben Rebrovék. Érdekesség, hogy az ukrán bajnokságban szereplő Dinamo Kijev a legutóbbi bajnoki címét még Rebrovval a kispadon nyerte 2016-ban, azóta pedig a Sahtar Donyeck az egyeduralkodó.

A Fradi trénerén kívül elismerésben részesült még Anatolij Lomacsenko, aki az olimpiai és Európa-bajnok, valamint profi világbajnok ökölvívó Vaszil Lomacsenko édesapja és edzője. A bokszedző a Köztársasági Érdemrend I. fokozatát kapta meg az elnöktől. Rebrovhoz hasonlóan szintén II. fokozatú érdemrenddel tüntették ki Elina Szvitolina teniszezőt, aki jelenleg a női világranglista 5. helyén áll. Az ukrán atlétikai válogatott szövetségi kapitánya, Vjacseszlav Tirtisnik III. fokozatú kitüntetést vehetett át – olvasható a sport.24tv.ua internetes hírportálon.

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma