A Sahtartól rabolt pontot a Minaji FC

Az elmúlt évek legsikeresebb ukrán csapatától, a Sahtar Donyecktől rabolt pontot a Minaji FC együttese az ukrán élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában, miután 1:1-es döntetlennel ért véget az ungvári Avangard Stadionban rendezett összecsapás. A másik két kárpátaljai gárda sajnos vereséggel folytatta: az Ungvári FC az edzőváltás után 3:2-re maradt alul Kramatorszkban, a Munkács FA pedig az Epicenter Dunajivci vendégeként kapott ki 3:1-re.

Vaszil Kobin a Kucser, Honcsar, Horin, Vekljak, Lihovidko (Bajdal), Szinyohub, Bilonoh, (Kovalenko), Petruszenko, Meski (Kulijev), Ahmedzade (Matic), Szeleznyov (Visnyevszkij) összeállításban küldte pályára együttesét. A vendégek játékosa, Marlon 15 percen belül kétszer is sárgalapos szabálytalanságot követett el, így a donyeckiek korán emberhátrányba kerültek. A Sahtar az új igazolásuk, Traore által értékesített büntetővel már a 33. percben megszerezte a vezetést. A második játékrészben a Minaji FC játékosai már több helyzetet is kialakítottak Pjatov kapuja előtt, és negyedórával a vége előtt Rusztam Ahmedzade egyenlített egy fejesgóllal (1:1), nem sokkal később pedig a győztesgólt is megszerezhette volna az azeri támadó, ha picikét pontosabb a befejezése. A 95. percben még akadtak izgalmak: Kulijev és Dodo dulakodása után a vendégek kilencen, a hazaiak pedig tízen fejezték be a találkozót.

A tabella éllovasa, a Dinamo Kijev 7:0-ra kiütötte a Kolosz Kovalyivkát, így már három ponttal állnak a Sahtar előtt a 16 pontos fővárosiak. A harmadik helyezett Dnyipro-1 együttese is 13 pontos, míg a tizenkettedik pozíciót elfoglaló minajiaknak 5 pontja van, amivel egyelőre négy csapatot is megelőznek. A 7. fordulóban a 4 pontot gyűjtő újonc, a szebb napokat is megélt Csernomorec Odessza látogat Ungvárra a Minaji FC-hez.

Az Ungvári FC már a 17. percben kétgólos hátrányban volt a Kramatorszk vendégeként, a másodosztály 6. fordulójában. A 39. percben Hajducsik góljával sikerült szépítenie a megyeszékhelyi együttesnek, de a 84. percben a hazaiak eldöntötték a három pont sorsát. A 89. percben Skinder még kozmetikázott az eredményen, de egyenlíteni már nem tudtak az ungváriak (3:2). Az öt vereséggel és egy döntetlennel sereghajtó Ungvári FC egyre nehezebb helyzetbe kerülhet, mivel legközelebb az ötödik helyezett Zsitomir látogat Ungvárra, majd a veretlenül második helyezett Krivbaszhoz utaznak, ami után a negyedik pozíciót elfoglaló Niva Ternopil következik, akik a kupából is kiejtették Bohdan Blavackij csapatát.

A Munkács Futball Akadémia a 35. percben Vadim Lucska góljával vezetést szerzett az esélyesebb Dunajivci otthonában a harmadosztályú bajnokság 6. fordulójában, de a második játékrészben a hazaiak háromszor is beköszöntek, így otthon tartották a három pontot. Az MFA 7 pontjával a kilencedik helyen áll, a következő fordulóban pedig a sereghajtó Ljubomir Sztaviscse együttesét látják vendégül derceni bázisukon.

Ukrán labdarúgó-bajnokság, 6. forduló:

Minaji FC – Sahtar Donyeck 1:1

Dinamo Kijev – Kolosz Kovalyivka 7:0

Ukrán másodosztályú labdarúgó-bajnokság, 6. forduló:

FK Kramatorszk – Ungvári FC 3:2

Voliny Luck – Metaliszt Harkiv 0:3

Ukrán harmadosztályú labdarúgó-bajnokság, 6. forduló:

Epicenter Dunajivci – Munkács Futball Akadémia 3:1

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma