Sámánt is béreltek, hogy ne legyen eső az ifjúsági foci vb záróünnepségén

Sámánt béreltek esőmentesítés végett a tavalyi ifjúsági labdarúgó világbajnokság kolumbiai szervezői – derült ki költségtúllépés miatti vizsgálatnak köszönhetően.

A torna költségei egymillió dollár fölé kúsztak, emiatt ügyészi vizsgálódás kezdődött, amely egyebek közt feltárta, hogy a szervezők kétezer dollárt – 440 ezer forintnyi összeget – fizettek egy 64 éves férfinak, aki garantálta, hogy varázsvesszőjével távol tudja tartani az esőt a záróünnepségtől.

Szerencséje volt – vagy sikerült neki -, mert a gála idején és helyén, Bogotában nem volt csapadék. (A bajnokság nyitóünnepségén ugyanakkor szakadt az eső, de azt Baranquillában tartották, és egy hónappal korábban.)

A sámánszerződtető a gála szervezője volt, aki egyébként tudós: régész, emellett pedig színházigazgató. Ana Marta de Pizarrónak hívják, és a költségtúllépés ellenére az mondja, hogy szükség esetén ismét igénybe venné a varázsló szolgálatát, ahogy tette azt máskor is, például a bogotai Nemzetközi Színházi Fesztiválon, amely szintén esőmentes volt.

Maga a sámán, Jorge Elias Gonzalez egy rádióinterjúban felfedte, hogy Juan Manuel Santos államfő beiktatási ceremóniájára is felbérelték, mint esőtaszítót. Az elnöki iroda ezt nem tagadta, bár nem is erősítette meg.

A kiváló eredményű sámánbérlések hírére Bogotában most az a vicc járja a feketehumor jegyében, hogy miért nem szerződtette a sámánt a kormány az esős évszakra, amikor is a túlzott csapadék kárvallottjainak száma meghaladta a 2,5 milliót.

Az esetről hírt adó BBC brit sajtóorgánum megjegyzi, hogy Gonzalez pár éve egy sajtóinterjúban tagadta sámáni voltát, mivel még csak nem is bennszülött, és varázslónak sem tartja magát. Esőtaszító és -vonzó képességét ugyanakkor fennen hirdeti.

 

forrás:szon.hu