Sorsoltak a Magyar Kupában

A MOL Magyar Kupa 8. fordulójának mérkőzéseit február 10-én rendezik, de a következő két forduló sorsolását már elkészítette a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ). Már a nyolcaddöntőben összejöhet a szuperrangadó, ha a Ferencvárosi TC nyer a 8. fordulóban a másodosztályú Dorog ellen, a MOL Fehérvár pedig legyőzi a nagydobronyi Hidi M. Sándort foglalkoztató, szintén másodosztályú Vasast.

A tavaszi szezon magyarországi versenynaptára rendkívül sűrű lesz, május 8-ra véget érnek az OTP Bank Liga és a MOL Magyar Kupa küzdelmei, emiatt a MOL Magyar Kupában is közelebb kerülnek egymáshoz a játéknapok, a 8. és a 9., valamint a 9. és a 10. forduló között csupán két hét telik el. Az MLSZ versenybizottsága ezért úgy döntött, hogy a kupában a nyolcaddöntők és a negyeddöntők párosítását is elkészíti az első idei forduló előtt, így a jelenleg versenyben lévő csapatok jó előre tervezhetnek azzal, hogy milyen feladat várhat rájuk továbbjutás esetén – adta hírül az MLSZ hivatalos honlapja.

A 8. forduló előtt még mind a tizenkét NB I-es csapat versenyben van a végső győzelemért, és miután mindannyian alacsonyabb osztályú rivális ellen lépnek pályára február 10-én, akár mindannyian bejuthatnak a nyolcaddöntőbe. A mezőnyben már csak – a több kárpátaljai játékost is foglalkoztató – Tarpa SC és a Dunavarsány képviseli a megyei bajnokságokat, az NB III-ból öten (Tiszafüred, Tállya, Taksony, III. ker. TVE, Hódmezővásárhely), a Merkantil Bank Ligából (NB II) tizennégyen kísérlik meg a legjobb tizenhat közé jutást. A tarpaiak vezetőedzője egyébként az ungvári Mihajlo Ivanicja.

A csapatokat a korábbi válogatott labdarúgó, a Békéscsabával és Honvéddal kupagyőztes Bánfi János húzta ki az M4 Sport Góóól 2 című élő műsorában. A nyolcaddöntő legnagyobb rangadója a Ferencvárosi TC – MOL Fehérvár lehet, amennyiben az OTP Bank Liga első két helyezettje legyőzi másodosztályú riválisát. A továbbjutás egy mérkőzésen dől el.

A kupa címvédője a Budapest Honvéd csapata, akik a Mezőkövesdet verték 2:1-re a döntőben. A sorozat csúcstartója a bajnoksághoz hasonlóan a Ferencvárosi TC, akiknek 23-szor sikerült elhódítaniuk a Magyar Kupát. A fővárosi zöld-fehéreket a 12-szeres győztes MTK és a 10-szeres győztes Újpest követi a sorban. A legutóbbi tíz kiírásból hármat a Fradi hódított el (2015, 2016, 2017), kettőt az Újpest (2014, 2018), kettőt a Debreceni VSC (2012, 2013), egyet-egyet pedig a Kecskeméti TE (2011), a MOL Vidi (2019, mostani nevén MOL Fehérvár) és a Budapest Honvéd (2020).

A 9. forduló (nyolcaddöntő) párosítása:

Csákvár–Paks / Dunavarsány–Budafok

Dorog–FTC / Vasas–MOL Fehérvár FC

PMFC–Haladás / Soroksár–Kisvárda

Ajka–Mezőkövesd / Tarpa–DVTK

Tiszafüred–ZTE / III. ker. TVE–Budapest Honvéd

Tállya–Kaposvár / Kazincbarcika–MTK

Hódmezővásárhely–Puskás Akadémia / Szolnok–Újpest FC

DEAC–DVSC /Taksony–Siófok

A 10. forduló (negyeddöntő) párosítása:

Dorog–FTC / Vasas–MOL Fehérvár FC – Csákvár–Paks / Dunavarsány–Budafok

Ajka–Mezőkövesd / Tarpa–DVTK – Hódmezővásárhely–Puskás Akadémia / Szolnok–Újpest FC

PMFC–Haladás / Soroksár–Kisvárda – Tiszafüred–ZTE / III. ker. TVE–Budapest Honvéd

Tállya–Kaposvár / Kazincbarcika–MTK – DEAC–DVSC /Taksony–Siófok

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma