Szakasz teljesítve: Szalay és Sebestyén is célba ért a Dakaron

Szalay Balázshoz hasonlóan az idei Dakar-rali másik magyar autós résztvevője, Sebestyén Sándor is teljesítette a San Juan és Chilecito közötti szerdai negyedik szakaszt.

Szalay Balázshoz hasonlóan az idei Dakar-rali másik magyar autós résztvevője, Sebestyén Sándor is teljesítette a San Juan és Chilecito közötti szerdai negyedik szakaszt, mely után Szalay összetettben a 45. helyre lépett előre.

A Dakar-ralira két év kihagyás után visszatérő Szalay Balázs, Bunkóczi László kettős – csapatuk tájékoztatása szerint – nehéz napon van túl, ugyanis a keddig technikai problémák okozta gyengébb eredmény miatt szerdán hátulról kellett rajtolniuk, azaz sok lassabb jármű mögül vághattak neki a 750 km-es etapnak. Végül technikai hibáktól mentesen, de egy defekttel, s összesen 40 előzéssel zártak, s a 31. időt autózták a szakaszon.

„Az ötvenedik kilométerig már megelőztünk tizenkét versenyzőt, majd kaptunk egy jobb hátsó defektet, úgyhogy elmentek mellettünk hárman – elevenítette fel a történteket Szalay. – Kezdhettük újra, s mire vége lett a szakasznak, negyvennél tartottunk, mindezt úgy, hogy az utolsó harminc kilométeren folyamatosan a porban autóztunk, mert az előttünk lévő buggy nem engedett el.”

Az újonc Sebestyén 119 autó között a 97. eredményt érte el szerdán, s összetettben a 104. helyen áll.

Eredmények

4. szakasz (San Juan-Chilecito, 750 km/gyorsasági: 326 km):

autósok: 1. Stéphane Peterhansel (spanyol, Mini) 3:49:33 ó 2. Orlando Terranova (argentin, Toyota) 5:19 p hátrány 3. Giniel de Villiers (dél-afrikai, Toyota) 6:42 p h. …31. Szalay Balázs (Opel) 1:04:40 ó h. …97. Sebestyén Sándor (Toyota) 3:41:45 ó h.

összetett: 1. Peterhansel 9:43:20 ó 2. de Villiers 5:41 p h. 3. Nani Roma (spanyol, Mini) 6:44 p h. …45. Szalay 4:36:05 ó h. …104. Sebestyén 12:12:48 ó h.

motorosok: 1. Marc Coma (spanyol, KTM) 4:16:43 ó 2. Cyril Despres (francia, KTM) 2:02 p hátrány 2. Frans Verhoeven (holland, Sherco) 8:26 p h.

összetett: 1. Despres 11:50:27 ó 2. Coma 8:10 p h. 3. Helder Rodrigues (portugál, Yamaha) 26:48 p h.

Szerdán a Chilecito és Fiambala közötti 423 km-es szakasz (gyorsasági: 177 km) vár a mezőnyre.

Forrás: delmagyar.hu