Szerednyei hatos a kupában, eszenyi győzelem a bajnokságban

A labdarúgó Kárpátaljai Megyei Kupa negyeddöntőjében nagyarányú kiütéses győzelmet aratott a Szerednyei FC, amely a munkácsi járási Borhalmi-Újdávidházai Medvigy csapatát fektette két vállra. Az Ungvári járási labdarúgó-bajnokságban „magyaros” rangadót rendeztek, az eddig még nyeretlen Nagygejőci FC fogadta az Eszenyi FC gárdáját.

A Borhalmi FC, amely az előző években a megyei másodosztály meghatározó csapata volt, a szezon kezdetén több játékosát is elveszítette. Az elmúlt években a munkácsi járási bajnokság és a megye II. között ingázó Újdávidházai Medvigy fiatal játékosaival egészült ki a borhalmi egylet, és a két egyesület immár közös név alatt fut a megyei felső ligában. A kupában a mérkőzéseket semleges pályán rendezik meg, mivel egy találkozó dönt a továbbjutásról. A Medvigy–Szerednyei FC összecsapásra Ungváron került sor. Az első félidő 1:0-s szerednyei vezetéssel ért véget, a papíron vendég Ung-vidéki csapat már a hetedik percben megszerezte a találkozó első gólját. A második játékrész jóval gólgazdagabbnak bizonyult, és a Szerednyei FC már 5:0-ra is vezetett. A munkácsi járásiak becsületgólját a korábban Dercenben futballozó Mihajlo Lozinec szerezte a 88. percben, amire az Ung-vidékiek még válaszolni tudtak a 90. percben, ezzel beállítva a szerednyei szempontból 6:1-es végeredményt.

Az Ilosvai Buzsora a Rahói Kárpátival mérkőzött volna meg a négy közé jutásért, viszont a rahóiak nem utaztak el a técsői találkozóra, arra hivatkozva, hogy csapatuk játékosai között sok a sérült, illetve a többiek a hétköznapi játéknap miatt munkahelyi és egyetemi elfoglaltság miatt nem tudnak részt venni a mérkőzésen. Az Ilosvai Buzsora is játék nélkül került az elődöntőbe.

Az Irhóci FC a Huszti FC gárdájával csapott össze. A szoros mérkőzés végén a husztiak örülhettek, ugyanis a 91. percben sikerült megszerezniük a továbbjutást érő győztes gólt.

A Nagyszőlősi FC–Polenai FC mérkőzést csütörtök délután rendezik az ungvári Avtomobiliszt Stadionban.

Az Ungvári járási bajnokságban a harmadik fordulót rendezték meg, ahol első meccsét játszotta az Eszenyi FC. Az eszenyiek az eddig nyeretlen Nagygejőci FC csapatához látogattak, ahonnan sikerült is elhozniuk a három pontot. A vendégek szoros mérkőzésen arattak 3:2-es győzelmet a nagygejőciek felett.

A hétvégén induló beregszászi járási labdarúgó-bajnokságban módosították a menetrendet, mivel három csapattal bővült a résztvevők száma, így öt év után először vesz részt ismét tíz egyesület a pontvadászaton. A komoly múltbéli sikerekkel rendelkező Nagybégányi FC és a Nagyberegi Talizmán mellett a Kovászói FC csatlakozott az addigi hét gárdához.

Kárpátaljai Megyei Kupa, negyeddöntő:

Borhalmi-Újdávidházai Medvigy–Szerednyei FC 1:6

Ilosvai Buzsora–Rahói Kárpáti 3:0 (megállapított eredmény)

Irhóci FC–Huszti FC 0:1

Ungvári járási bajnokság, 3. forduló:

Nagygejőci FC–Eszenyi FC 2:3

Ókemencei Kamelot–Koncházai FC 1:0

Ároki FC–Nagylázi FC 0:1

Onokóci FC–Kereknyei Olimpik 1:1

Beregszászi járási bajnokság, 1. forduló (szeptember 6., vasárnap):

Beregszászi Barátság Stadion:

Kovászói FC–Zápszonyi FC (11.00 óra)

Badalói FC–Nagyberegi Talizmán (13.00 óra)

Nagymuzsalyi FC–Beregvidéki FC (15.00 óra)

Nagybaktai futballpálya:

Kígyósi FC–Nagybégányi FC (13.00 óra)

Nagybaktai FC–Tiszakersztúri FC (15.00 óra)

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma