Tamás Olivér gólpasszt adott, simán nyert a magyar U21-es válogatott

Az U21-es magyar labdarúgó-válogatott 4:0-ra legyőzte Budapesten San Marinót Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen, ezzel Gera Zoltán csapata megőrizte matematikai esélyét a kontinenstornára való kijutásra. A kárpátaljai labdarúgók közül Tamás Olivér végig a pályán volt, sőt gólpasszal járult hozzá a magyar sikerhez, míg Hidi M. Sándor csereként lépett pályára a 83. percben.

A keret három újonca közül Várkonyi Bence, Szabó Bálint és Horváth Krisztofer egyaránt a kispadon kezdte a meccset, az MTK Budapest két fiatalja, Kata Mihály és Mezei Szabolcs ugyanakkor azon a pályán futballozhatott, ahol klubjával a hazai bajnoki meccseit is játssza. Az első veszélyes magyar akció a bal oldali védőt játszó aknaszlatinai Tamás Olivértől indult, a befejezést pedig Németh András vállalta magára egy pimasz csel után. A Genk támadója hamar megszerezte a második találatát is egy jobboldali beadást követően. Nagyon kevés hiányzott ahhoz, hogy a 25. percben jöjjön a harmadik Németh András-gól, ám fejesénél a léc kisegítette a vendégeket. Mirco De Angelis sérülése miatt San Marino még a szünet előtt kénytelen volt kapust cserélni, és bár a folytatásban a vendég tizenegy olykor megközelítette a magyar kapu előterét, a játékrész hajrájában egy bal oldali szögletet követően jött a harmadik hazai találat is: Ilyinbor Patrick volt eredményes.

A folytatásra Gera Zoltán a San Marino elleni idegenbeli mérkőzésen gólt szerző Kiss Tamást, valamint Szabó Bálintot is becserélte – utóbbi ezen a meccsen mutatkozott be a korosztályos csapatban. Az 55. perc újabb komoly hazai lehetőséget hozott: Szabó Bálint kiugratása után Németh András került helyzetbe, de önzetlenül vissza akarta adni a labdát a paksiak játékosának, és a vendégek szerelni tudtak.

Szögletekből, csakúgy, mint az első játékrészben, továbbra is veszélyeztetett a magyar együttes, Ilyinbor Patrick közel járt ahhoz, hogy megszerezze a második gólját. A 71. percben Hegyi Krisztiánnak kellett egy kiugratást vetődve lefülelnie, sokkal több dolga nem akadt a találkozón. Aztán egy újabb bal oldali támadás hozta a negyedik gólt, Komáromi György egy kényszerítő végén remekül adott középre, Major Sámuelnek pedig nem volt nehéz dolga a hálóba lőnie a labdát. Az eredmény már nem változott, Magyarország ugyanúgy 4:0–ra győzött, mint ősszel San Marinóban. Tamás Olivéren kívül még egy kárpátaljai játékos pályára lépett, a Vasasban futballozó Hidi M. Sándor a 83. percben állt be csereként. A harmadik kerettagnak, Kusnyír Eriknek még várnia kell a bemutatkozásra, mivel ezúttal Gera nem nevezte őt a meccskeretbe. Legközelebb március 29-én idegenben, Lengyelországban lép pályára a magyar U21-es válogatott.

Eredmények:

U21-es Eb-selejtező, B csoport:

Magyarország U21 – San Marino U21 4:0

A csoport állása: 1. Izrael 16 pont, 2. Németország 15 pont, 3. Lengyelország 14 pont, 4. Magyarország 10 pont, 5. Lettország 3 pont, 6. San Marino 0 pont.

U19-es Eb-selejtező, második szakasz:

Izrael U19 – Magyarország U19 0:0

Az állás: 1. Skócia 3 p., 2. Magyarország 1 p., 3. Izrael 1 p., 4. Törökország 0 p.

U17-es Eb-selejtező, második szakasz:

Hollandia U17 – Magyarország U17 2:0

Az állás: 1. Hollandia 3 p., 2. Szlovákia 1 p., 3. Görögország 1 p., 4. Magyarország 0 p.

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma