Téli Kupa: Nagybégány rangadót nyert, Tiszaújlak kiütötte az újoncot

Tizenkét csapat részvételével vette kezdetét vasárnap a beregszászi járási labdarúgó Téli Kupa. A küzdelmeken öt Bereg-vidéki, illetve hét ugocsai együttes mérheti össze játéktudását. Az első játéknap rangadóját a Nagybégányi FC nyerte Kígyós együttese ellen, míg az újonc Péterfalvai Teszla és az Ilonokújfalui Csillag is méretes pofonba szaladt bele. Kétgólos győzelemmel kezdte a szezont a Tiszakeresztúri FC, akik a Mezővári FC-t gyűrték le első meccsükön.

A résztvevő csapatok száma hárommal gyarapodott a tavalyi szezon létszámához képest, de az első játéknapon öt mérkőzést rendeztek, mivel a Mezőkaszonyi Kistérség FC–Nagybaktai FC találkozót elhalasztották. A nyitóforduló legnagyobb rangadóját Nagybégányban rendezték, ahol a házigazdák a Kígyósi FC együttesével csaptak össze. A mérkőzésen egygólos nagybégányi siker született. Az A csoport másik mérkőzésén a tiszakeresztúriak Mezővárival csaptak össze, és kétgólos győzelmet aratott az évek óta a beregszászi járásban edződő ugocsai gárda. A B csoport újoncai, az Ilonokújfalui Csillag és a Péterfalvai Teszla is kiütéses vereséggel kezdte a megmérettetést. Péterfalva együttese a Fancsikai FC-től szenvedett háromgólos vereséget, a Csillag pedig Tiszaújlak gárdájától kapott ki négy góllal. A csoport rangadóján nem bírt egymással a Királyházai FC és a Szőlősvégardói Ardovec, így döntetlennel kellett beérjék a csapatok.

Az 1. forduló eredményei:

A csoport (Nagybégány):

Mezőkaszonyi Kistérség FC–Nagybaktai FC – elhalasztva

Kígyósi FC–Nagybégányi FC 0:1

Tiszakeresztúri FC–Mezővári FC 3:1

Az állás:

MérkőzésGYDVGólarányPont
1.Tiszakeresztúri FC11003:13
2.Nagybégányi FC        11001:03
3.Mezőkaszonyi Kistérség FC00000:00
4.Nagybaktai FC00000:00
5.Kígyósi FC10010:10
6.Mezővári FC1001          1:30

B csoport (Nagyszőlős):

Ilonokújfalui Csillag FC (Onok)–Tiszaújlaki Kistérség FC 0:4

Péterfalvai Teszla FC–Fancsikai FC 1:4

Királyházai FC–Szőlősvégardói Ardovec FC 1:1

Az állás:

MérkőzésGYDVGólarányPont
1.Tiszaújlaki Kistérség FC11004:03
2.Fancsikai FC        11004:13
3.Királyházai FC10101:11
4.Szőlősvégardói Ardovec FC10101:11
5.Péterfalvai Teszla FC10011:40
6.Ilonokújfalui Csillag FC (Onok)1001          0:40

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma