Tiszaújlaki győzelem az ugocsai rangadón

A beregszászi járási labdarúgó-bajnokság zárófordulójának első mérkőzését szombaton rendezték. A szomszédvárak rangadóján Tiszakeresztúrba látogatott a Tiszaújlaki FC együttese. A találkozó kiegyenlített játékot hozott, ahol végül a vendégek szerezték meg a győzelmet.

Az ugocsai rangadó előtt mindkét Tiszaújlaki kistérségi együttes kezdte elkapni a fonalat, és bár csúsztak be vereségek, az elmúlt hetek mégis inkább a sikerekről szóltak. A Tiszakeresztúri FC például 5:1-re kiütötte hazai pályán a dobogó közelében tanyázó Királyházai FC-t, majd idegenben tudott nyerni az akkor még bajnoki címért küzdő Kígyósi FC otthonában (1:2). Ezután egy hazai vereség következett a Beregvidék FC ellen, bár vezettek a tiszakeresztúriak, és amennyiben kihasználják helyzeteiket, illteve nem hoznak össze egy buta kiállítást, akár meg is tréfálhatták volna a címvédő beregszásziakat is. Az előző fordulóban a Mezőgecsei Baktyanec otthonában léptek volna pályára, de különböző okok miatt nem utazott el a csapat a találkozóra. A tiszaújlakiak sikeresen megtréfálták a mezőgecsei-nagybaktai együttest (1:1), aztán ők sem utaztak el egy idegenbeli találkozóra, Mezőváriba, amit egy Szőlősvégardói Teszla ellen aratott 3:0-s hazai siker követett.

A Tiszakeresztúri FC kezdte jobban a mérkőzést, de a vendégek kapusának ügyetlenkedését nem tudta kihasználni a hazaiak támadója, így elmaradt a korai vezetés. Mindkét együttes hajtott a győztes gól megszerzésért, ami a vendégeknek sikerült, miután a tiszakeresztúriak egyik középső védője megsérült, így percekig emberhátrányban játszottak a hazaiak. A tiszaújlakiak a sérülést követően szöglettel jöhettek, amiből meg is szerezték a vezetést (0:1). Nem sokkal később egyenlíthetett volna a Tiszakeresztúri FC, de a vendégek kapusa szögletre tolta a léc alá tartó labdát. Az első félidő egygólos vendégvezetéssel ért véget. A második játékrészben a hazaiak sokkal támadóbban léptek fel, és szinte a tizenhatosukhoz szegezték a vendégeket. A tiszaújlakiak kapusa bravúrt bravúrra halmozott, sőt még egy jogosan megítélt büntetőt is hárított. A tiszakeresztúriaknak úgy tűnt, ezen a meccsen semmi sem jön össze, a vendégek pedig több veszélyes kontrát is vezettek, amiből megduplázhatták volna előnyüket. A helyzetkihasználás a tiszaújlakiaknak sem ment túl jól, a hazaiak viszont a temérdek kimaradt ziccer után egyenlítettek (1:1). A győzelem megszerzésétől sem álltak messze a tiszakeresztúriak, de több gólt már nem tudtak szerezni, ellentétben a vendégekkel: a hazai kapus bizonytalankodása után egy közeli fejessel szerzett vezetést a Tiszaújlaki FC (1:2). Ekkor már csak pár perc volt hátra a találkozóból, de a vendégek még egy esélyt kaptak a gólszerzésre, mivel az egyik tiszakeresztúri védő kézzel ért a labdához. A megítélt büntetőt a tiszaújlakiak nem hagyták ki, ezzel 3:1-es sikert arattak a rangadón.

Az utolsó fordulót követően a Tiszaújlaki FC 20 pontjával a 6. helyen áll, de van egy elmaradt meccsük a Beregvidék FC otthonában, a Tiszakeresztúri FC pedig 11 megszerzett ponttal a 8. a kilenccsapatos tabellán.

Beregszászi járási labdarúgó-bajnokság, 18. forduló:

Tiszakeresztúri FC – Tiszaújlaki FC 1:3

Vasárnapi program:

Fancsikai FC – Mezőgecsei Baktyanec

Királyházai FC – Beregvidék FC

Szőlősvégardói Ardovec-Teszla – Mezővári FC

Kopasz Gyula

Kárpátalja.ma