Történelmi magyar siker a jégkorong vb-n

Az Oroszországban zajló A csoportos jégkorong-világbajnokságon történelmi győzelmet aratott a magyar válogatott, amely fantasztikus játékkal 5:2-re legyőzte a legutóbbi vb-n hetedik helyen végző Fehéroroszországot. Magyarország 1939 után először szerzett pontot az elit ligában.

A találkozó fehérorosz rohamokkal indult, ám a magyar védelem Rajnával a kapuban állta a sarat. Sőt a 6. percben Nagy Gergő révén a vezetést is megszerezte Rich Chernomaz csapata. Ezt követően azonban emberhátrányba került a magyar együttes, amit remekül oldottak meg Sofronék. Az öt a négy elleni játékban is agresszívan támadva, korongot csentek a piros mezesek az ellenfél kék vonala előtt. A pakkal Vas János iramodott meg, majd középre adott, a menteni igyekvő Platt pedig saját kapujába ütötte a korongot. Az 1:0-ra megnyert hátrány után újabb következett, ezúttal Gallót küldték ki a játékvezetők. Ezt az előnyt azonban villámgyorsan kihasználták a fehéroroszok. Alig négy másodperccel a büntetés megkezdése után Platt kotorta a kapuba Sztepanov Rajnáról lecsorgó lövését. A harmad hátralévő részében előbb Nagy, majd Sofron volt kénytelen két percre kiülni a büntetőpadra, ám a magyar csapat megúszta egy-két veszélyesebb fehérorosz helyzettel az emberhátrányt.

A magyar csapat számára mindig kritikus második harmad nem indult túl jól. Előbb egy előnyt tékozoltak el Bartalisék, majd nem sokkal később egy hatalmas védelmi hibát követtek el a magyar bekkek, amit Gavrusz használt ki, kiegyenlítve ezzel az állást. A bekapott góltól, viszont nem roppant meg a magyar válogatott, amely továbbra is agresszívan és rendkívül taktikusan korongozott. Ennek a játéknak csakhamar meg is lett a gyümölcse, előbb Szirányi álompasszát követően Sebők iramodott meg, és lőtt ajtó-ablak ziccerből a kapuba, majd három perc múlva Galló cselezte be magát a támadóharmadba, és pókhálózta ki a hosszú alsót. A fehéroroszok kissé enerváltan korongoztak, szinte alig akadt védeni valója Rajnának a magyar kapuban. A szünet előtt nem sokkal Gyukovot és Jevenkot is kiküldték a „zebrák”, előbbi bottal akasztásért, utóbbi bottal ütésért kapott kettő plusz kettőt.

A záró felvonás így dupla magyar fórral indult, amely két perc múlva szimplára változott. Bár a magyar csapat szinte az egész előnyt a fehérorosz kapu előtt töltötte, igazán veszélyes lövést azonban mégsem tudtak leadni a játékosok. Alighogy kiegészültek a fehéroroszok, ismét hátrányba kerültek, így Sofronék újabb két perccel kerültek közelebb a hőn áhított győzelemhez. A folytatásban mindent egy lapra feltéve rohamoztak a beloruszok, de szerencsére Rajna több bravúrt is bemutatva tartotta a két gárda közötti kétgólos különbséget. A találkozó vége előtt 80 másodperccel hátrányba kerültek a magyarok, így a fehérorosz kapus helyett jöhetett egy újabb mezőnyjátékos. A hat a négy elleni szituációban Vas János szerzett korongot saját kapuja előtt, és lőtt az üresen tátongó kapuba, beállítva ezzel az 5:2-es végeredményt.

Kárpátalja.ma